A görög miniszterelnök moszkvai látogatása világszerte nagy feltűnést keltett .

Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Oroszország erősíti a pénzügyi együttműködést Görögországgal, kiemelve az energia és az ipari beruházásokat, mindez egy közös sajtótájékoztató keretében hangzott el a görög miniszterelnök, Alexis Tsipras kétnapos moszkvai látogatásán.

Ez nem pénzügyi támogatás Görögországnak, hanem pénzügyi együttműködés, melynek keretében oldunk meg fontos projekteket, mondta az orosz elnök hozzátéve, hogy Görögország fejleszteni akarja az együttműködést, és erre Moszkva is kész.

A görög miniszterelnök azt mondta, hogy országa független állam, ahol a jog lehetővé teszi, hogy önállóan politizáljanak és ezt felhasználva az Európai Unió (EU) és Oroszország között párbeszédet indíthatnak, írja a LaInfo.

Fotó: EFE

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás