Carl Bildt svéd külügyminiszter kijelentette: az Európai Unió nem követeli Belgrádtól Koszovó függetlenségének elismerését, csakis a Prishtinával fennálló kapcsolatok átfogó rendezését. „Nem világos, hogyan követelhetné az EU kollektívan Szerbiától Koszovó elismerését, amikor ezt öt tagállam sem tette meg. Amit azonban erőteljesen szorgalmazunk, és a jövőben is szorgalmazni fogunk, az az, hogy mindenki érdekében átfogóan rendezzék az egymás közötti viszonyaikat” – mondta Bildt a belgrádi CorD magazin februári számának adott interjújában. Hozzátette, nehéz pontosan megítélni, hogy Szerbia mikor válhat az EU tagállamává, de hangsúlyozta: a reformok gyors végrehajtásának fontossága mellett ugyanannyira fontos, hogy ez a folyamat átfogó, átlátható és nemzeti konszenzussal támogatott legyen.

(beta)

magyartudat.com

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás