Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szerint ismét nagy hibát vétett az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely nem hívta meg a szervezetet a felsőoktatási kerekasztal csütörtöki alakuló ülésére.

A szervezet szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: az FDSZ többször is jelezte, hogy részt kíván venni a felsőoktatás jövőjét meghatározó döntéseket előkészítő fórum munkájában.
Mint írták, érthetetlen, szakmailag és politikailag is indokolatlan az FDSZ képviseletének negligálása, hiszen a felsőoktatásban dolgozókat, az oktatókat és az oktatást közvetlenül segítőket képviseli.

Semmelweis Egyetem szakápoló diplomaosztás

Az állásfoglalásban felidézték, hogy az FDSZ 25 éve bejegyzett, alulról építkező, demokratikusan választott vezetőkkel rendelkező, alapszabályában deklaráltan pártpolitikától mentes legitim érdekképviseleti szerv, mely a hatályos törvényekben leírt jogosítványokkal bír. Szerintük érthetetlen, hogy ha a közoktatásban működő szakszervezeteket az oktatási kormányzat bevonta az őket érintő döntések előkészítésébe, akkor a felsőoktatás esetében miért nem teszi ugyanezt.
A szakszervezet – mint írták – minden alkalmat megragadott, hogy felajánlja az együttműködését az oktatási kormányzat számára, de eddig ez nem vezetett eredményre. Amennyiben az oktatási kormányzat tárgyalókészsége továbbra sem változik, akkor megkeresik az általunk képviselt oktatók és az oktatást közvetlenül segítő dolgozók véleménynyilvánításának más formáját – közölték.
„A felsőoktatásban dolgozók megelégelték azt, hogy a megkérdezésük nélkül, a fejük felett születnek meg a sorsukat, jövőjüket meghatározó döntések!” – zárul az állásfoglalás.

 

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás