Ha még nem láttad

A brit kormányfő szerint az Iszlám Állam ágyútölteléknek használja az általa nyugati országokból, köztük Nagy-Britanniából toborzott fiatalokat.

David Cameron, aki hétfőn egy amerikai rendezvényen mond beszédet, a vasárnapi brit sajtóban előzetesen ismertetett részletek szerint arra figyelmezteti majd a fiatal brit muszlimokat, hogy gyakorlatilag a biztos halál vár rájuk, ha csatlakoznak az Irakban, Szíriában és Észak-Afrikában brutális terrorcselekményeket elkövető iszlamista milíciához.
Cameron arra is felhívja a brit fiatalok figyelmét, hogy ha csatlakoznak a szervezethez, „nem egy mozgalom megbecsült tagjai” lesznek, hanem ágyútöltelékként fogják őket használni. „A fiúkat agymosásnak vetik alá, testükre pokolgépeket szíjaznak és felrobbantják őket (…) A lányokra rabszolgasors vár” – hangsúlyozza beszédében a brit kormányfő.
Az utóbbi hónapokban több esetben is előfordult, hogy brit muszlim fiatalok – köztük kiskorú lányok, sőt nem egyszer egész családok, kiskorú gyermekeikkel együtt – Szíriába utaztak, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. A brit határőrizeti szervek többször is a repülőtereken tartóztattak fel egyedül utazó fiatalkorúakat, akikről gyanítható volt, hogy Szíriába tartanak és az Iszlám Államhoz akarnak csatlakozni.
Hétfői beszédében Cameron várhatóan törvényi szigorításokat is bejelent az ilyen esetek megakadályozására. A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint a brit miniszterelnök jogszabályi fellépést helyez kilátásba azok ellen is, akik csak „hallgatólagosan támogatják” az Iszlám Államot. A brit kormány emellett új törvényi definíciót is kidolgoz a szélsőségességre; e jogszabály a demokrácia, a törvényesség és a vallási tolerancia ellen uszítók megbüntetését szolgálja majd.
London szigorítani kívánja a brit iskolákban radikális eszméket hirdető hitszónokok elleni fellépést is, és törvényi úton kíván szembeszállni az olyan összeesküvési elméletek terjesztőivel, amelyek szerint a nyugati titkosszolgálatok állnak a terrorcselekmények mögött, vagy e szolgálatok muszlim gyerekeket figyelnek meg.

magyartudat.com

One thought on “Az Iszlám Állam ágyútölteléknek használja a nyugati országok fiataljait

  1. Erről inkább az jut az eszembe,hogy így próbálják befogni az emberek száját,hogy ki is pénzeli az ISIS-t?És ki is hozta létre a szervezetet?stb-stb!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás