
Ezt a térképet én készítettem ráhelyezve a magyar identitás, kultúra, irodalom és történelem főbb alakítóinak képét oda, ahol születtek: bölcsőjük egykor még Magyarországhoz tartozott. 1920. június 4-e, azaz 102 év óta már máshová tartoznak e területek.
Mindez csupán terület volna és az emlékükkel együtt már a múlté?
Nem.
Ez annál több.
Napjaink állapotainál egy magasztosabb eszmény.
Mert tiszta szívvel vissza lehet vágyni egy olyan közös országot, amelyben a Kárpát-medence népei majd’ egy ezredéven át békésen egymás mellett tudtak élni, ahol a többnyelvű és szokású ország nem volt gyönge és esendő, melynek csupán a nacionalizmus felkorbácsolása vetett véget s ma egymásra uszított népek lakják e természet alkotta földrajzi egységet.
Visszakívánhatjuk azokat az időket, amikor a különféle nemzetiségek sorsközösséget vállaltak egy, a mainál nagyszerűbb alkotmány érdekében: a magyar befogadta a szerbet, a horvát származású végvári hős Zrínyi és a sokféle nemzetiségből való aradi vértanúk meghaltak a közös ügyért, az ország szabadságáért, s együtt küzdöttünk a birodalmi törekvések ellen.
Együtt alkottunk egy önellátásra képes gazdaságot, amelyben a helyi termelés és regionális viszonyok játszották a főszerepet egészséges, minőségi élelmiszer előállításával, exportálásával még a három részre szakadt ország idején is, ma pedig importáljuk a többnyire kétes minőségű és eredetű külföldi élelmiszert egy globális birodalmi érdekszféra perifériájára, a külföldi összeszerelő üzemek országába, ahol nincs már saját termelői kapacitás, minden külföldtől függ és kiszolgáltatott.
A régi Magyarországon a különféle népek megőrizhették nyelvüket, kultúrájukat; a sokszínű országot képesek voltunk összetartani.
Nincs ebben semmi vállalhatatlan, ellenkezőleg.
Fel kellene adni az újraegyesülés eszméjét?
Mi lett volna, ha 1641-ben elődeink letettek volna végleg a török kiűzéséről, mondván, hogy már 100 éve, felejtsük el, ez már végleges.
Bulgária sem merült feledésbe 400 év török uralom után, Oroszország is felszabadult a tatár iga alól, Lengyelország pedig többször is letűnt a térképről, amikor felosztották.
Mert a népek, régiók, helyi kultúrák gyökerei erősebbek a globalizáló világbirodalmi érdekeknél: nincs már római birodalom, mongol, oszmán, Habsburg, szovjet és harmadik birodalom.
A Kárpát-medencét egyedül a magyar tudta összetartani.
Hiszem, hogy Magyarország is lesz még egyszer újra a régi, és ennek alapja nem a Földet és regionális entitásokat a végletekig kizsigerlő globalizáció, hanem a népek közti becsületes egyetértés lesz.
Egy nem kimerítő lista azokról, akik valaha Magyarországon születtek, de szülőhelyük már nem Magyarországhoz tartozik:
I. Béla király (Dévény)
Mátyás király (Kolozsvár)
Hunyadi János (Kolozsvár)
Bocskai István (Kolozsvár)
Szapolyai János (Szepesi vár)
Bethlen Gábor (Marosillye)
Batthyány Lajos (Pozsony)
II. Rákóczi Ferenc (Borsi)
Maléter Pál (Eperjes)
Thököly Imre (Késmárk)
Bethlen István (Gernyeszeg)
Szálasi Ferenc (Kassa)
Tildy Zoltán (Losonc)
Kádár János (Fiume)
Rákosi Mátyás (Ada)
Görgey Artúr (Toporc)
Lázár Vilmos (Nagybecskerek)
Dessewffy Arisztid (Ósvacsákány)
Kiss Ernő (Temesvár)
Schweidel József (Zombor)
Lahner György (Necpál)
Knezic Károly (Nagygordonya)
Nagysándor József (Nagyvárad)
Aulich Lajos (Pozsony)
Damjanich János (Sztáza)
Bartók Béla (Nagyszentmiklós)
Janus Pannonius (Csázma)
Balassi Bálint (Zólyom)
idősebb Zrínyi Miklós (Zrin)
Zrínyi Miklós költő, hadvezér (Csáktornya)
Mikes Kelemen (Zágon)
Arany János (Nagyszalonta)
Kölcsey Ferenc (Sződemeter)
Csontváry Kosztka Tivadar (Kisszeben)
Munkácsy Mihály (Munkács)
Mikszáth Kálmán (Mikszáthfalva)
Jókai Mór (Révkomárom)
Ady Endre (Érmindszent)
Kosztolányi Dezső (Szabadka)
Márai Sándor (Kassa)
Zrínyi Ilona (Ozaly)
Liszt Ferenc (Doborján)
Bakócz Tamás (Erdőd)
Báthory István (Szilágysomlyó)
Prohászka Ottokár (Nyitra)
II. Béla (Szakolca)
Kassák Lajos (Érsekújvár)
Kittenberger Kálmán (Léva)
Benyovszky Móric (Verbó)
Teleki Sámuel (Sáromberke)
Vámbéry Ármin (Szentgyörgy)
Kőrösi Csoma Sándor (Csomakőrös)
Bercsényi Miklós (Temetvény)
Trefort Ágoston (Homonna)
Marschalkó János (Lőcse)
Szabó Ervin (Szlanica)
Blaha Lujza (Rimaszombat)
Tóth Árpád (Arad)
Than Mór (Óbecse)
Klapka György (Temesvár)
Andrássy Gyula (Oláhpatak)
Tamási Áron (Farkaslaka)
Wesselényi Miklós (Zsibó)
Frangepán Ferenc Kristóf (Bosiljevo)
Jurisics Miklós (Zengg)
Oláh Miklós (Nagyszeben)
Kubinyi Miklós (Deménfalu)
Csanády György (Székelyudvarhely)
Mihalik Kálmán (Oravicabánya)
Leövey Klára (Máramarossziget)
Herczeg Ferenc (Versec)
Magyar Tudat
Vannak az írásban jól hangzó dolgok, csak néhány nem igaz.
A magyar történelem legnagyobb átka a saját uralkodó osztályaink
belső marakodása volt a vagyonért és a hatalomért,
amit az ellenségeink kihasználtak 1000 – 1990 között.
Tessék mondani, Tisza István miért nem engedte a szabad választásokat ha,
idézem, „magyarok tartották össze a kárpát medencét” ? Ez költői kérdés volt …
„Mi lett volna ha ?” Ez is oda illik, mert ez volt az egyik kiváltó oka a háborúnak
(sok volt), majd a vereség, területünk csonkítása, fasizmus, másik háború, kommunizmus.
T.I. szobra nem rég Bp központjába került, mint egy szégyenfoltunk.
Ezek régi, és valótlan közhelyek, a magyarok széthúzásáról, a politikai osztályok felelőtlenségéről, a nemzetiségek elnyomásáról. A történészek ezekkel már rég leszámoltak!
A történelmünkben van olyan szakasz, hogy verziók felállítására
szorítkozunk, mert semmi nem maradt fent azokról a korszakokról.
De amióta meghagyták a különféle dokumentumainkat, azóta nincs titok
a magyar történelemben, a tényekkel nem lehet „leszámolni”, azokat
el lehet olvasni. Persze többnyire könyvekben és nem a neten.
Levéltári anyagok, irodalom, tankönyvek, nyelvtan, költészet, zene …stb.
Az uralkodó osztályaink marakodása a vagyonért, hatalomért
nem közhely, ez tény, elolvasva az egész magyar történelmet ez „kiabál”.
Részletesen kifejteni itt lehetetlen, nem érdemes kiragadni egy részletet,
mert hamis lesz az összkép, és az tévút, nem vezet sehova csak becsapjuk
magunkat hamis legendákat kergetve.
A trianoni döntés (1920. Juni 4. Versailles) Magyarország ellen (is) elkövetett
alattomos bűncselekmény volt, de nem árt megismerni a pontos előzményeket,
ami egyébként nem menti az akkori ellenségeink bűnrészességét, ami ráadásul
a 2.VH kiváltó oka is lett.
Mert szétcincálták volna a magyar államot.
A „mi lett volna ha” …..mindig érdekes.
A Monarchia mindenképpen szét esett volna, és később a történelmi magyarországi
területek is megosztottak lettek volna, persze nem a trianoni gyászos formátumban,
hanem a nemzetiségek lakta területekhez alkalmazkodva, lásd a volt Csehszlovákia.
Az igazi ajándék az lett volna, ha ide a Szövetségesek jönnek be 1945 -ben.
Az valódi felszabadítás lett volna, a nácik kiverése után nincs a sztálini fogság,
és persze a szánalmas szoc-tábor sem. Atyaisten, lehet tovább gondolni miket
úsztunk volna meg mind gazdaságilag, mind politikailag, ha
Magyarország és egész Eu a szabad világ része már 1945 – től folyamatosan.
A Monarchia és Mo felbomlása közel sem előre kódolt folyamat volt. Ennek olyasféle felvetése, amely Trianon elkerülhetetlenségét sugallja, ráadásul még kártékony is! Mo területének és lakosságánal kb 2/3-át rabolták el. Egy népszavazás esetén kérdéses, hogy az elszakadni vágyók elérték volna-e a 20%-ot?
Nem „sugalltam” semmit …,
másfelől Trianon a háborús vereség nélkül értelmezhetetlen,
magyarán ha a győztesek oldalán vagyunk, akkor ott mi (is) diktálunk.
18 millió lakos, 10 millió vallotta magát magyarnak, mind ez Horvátország nélkül.
Cegei Wass Alberttal mi a helyzet?
Ha már Márait felfedezni vélem a felsorolásban.
Elég nagy szégyen, hogy Kazinczy Ferencz (Érsemjén) lemaradt a listáról, aki nélkül ma nem beszélhetnénk a mai magyar nyelvet, költő, író és nyelvújító.
„Ön fia vágta sebét”
A tizenkilencedik századi magyar romantika első hulláma kiemelkedő költőjének, Kisfaludy Károlynak Mohács elégiájából származik a címadó fordulat. Említett verse 1825‑ben, a magyarországi reformkor kezdetén jelent meg. „Nem! nem az ellenség, ön fia vágta sebét” – jajdult föl a költő. Az önvád nem volt alaptalan. Magyarország a Mohácsot megelőző évtizedben anarchiába süllyedt. Közismert Antonio Burgio pápai követ éles jellemzése hazánk akkori állapotáról: „Ha Magyarországot a veszélyek örvényéből három forint árán ki lehetne menteni, nem akadna három ember, aki ezt az áldozatot meghozná.”
Kevésbé közkeletű, inkább meghökkentő, hogyha a trianoni tragédiát jelentős részben szintén a hazai uralkodó osztály nemzetvesztő gyalázatának tekintjük. Száz év óta forog közszájon a hamis érvelés, ami az első világháborút lezáró békeszerződést kizárólag külső erők ármánykodásának, még durvábban belső nemzetellenes csoportok tevékenysége következményének tünteti fel. Ha nagyon élesen akarok fogalmazni, akkor a belső nemzetellenes csoport tevékenysége a fő okok között megáll. De ezek a csoportok nem a zsidók vagy a háborút ellenző polgári radikálisok, netán az akkor maroknyi szociáldemokraták voltak, hanem a nemzeti megbékélés szemernyi morzsáját felmutatni képtelen, zárt oligarchiát képező magyar uralkodó osztály, elsősorban az arisztokrácia.
A feldarabolást az Antant ellenségünk végezte, megtoldva egy idiótával akit az ország élére
helyeztek, ezzel is bizonyítva a „magyarok életképtelenségét”.
Összehasonlítva a többi legyőzött állam veszteségeivel, az eredmény szélsőséges. A németek elvesztették Elzászt és Lotaringiát, valamint a lengyel területeket; az előbbieket mindössze ötven évig, az utóbbiakat alig százötven évig birtokolták. Ausztria elvesztette Dél‑Tirolt, de elnyerte a Várvidéket (Burgenland). Törökország arab hódoltsági területeitől szabadult meg, de a török államtest csaknem érintetlen maradt. Ezzel szemben az ezeréves magyar állam – Horvátországot és Szlavóniát nem számítva – területének egyharmadára csökkent, lakossága pedig a korábbi 41,6 százalékára. Románia nagyobb területet kapott Magyarországból, mint amennyi a magyar államnak megmaradt.
Semmi sem „fekete-fehér”, a hibáinkat, vereségeinket az ellenségeink mindig felhasználták
a saját érdekeikben (tatár,török,habsburg,angol,francia,román,német,orosz,nácik,komcsik)