Ha még nem láttad

Federica Mogherini olasz külügyminiszter elítélte az izraeli tervet, mely szerint több mint ezer lakást építenek a palesztin Al-Quds (Jeruzsálem) városrészben (a külügyminiszter asszony főképviselője az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai bizottságának).
Mogherini szerint a döntés egyoldalú és törvénytelen, ugyanakkor azt követelte, hogy Izrael utasítsa el az ilyen típusú kezdeményezéseket.

Federica Mogherini olasz külügyminiszter.
Federica Mogherini olasz külügyminiszter.

Mogherini ezt mondta: A döntés, amellett, hogy a nemzetközi joggal ellentétes, kérdéseket vet fel Izrael valódi szándéka felől a békemegállapodásokkal kapcsolatban. Az építkezés illegális,  és ez fokozza a feszültséget a térségben.
A diplomata azt is elmondta, hogy Olaszország számos alkalommal hangsúlyozta, hogy Izrael tartózkodjon az egyoldalú akcióktól.
Mark Lyall Grant brit nagykövet az Egyesült Nemzetek Szervezete ülésén csatlakozott az olasz külügyminiszter asszonyhoz, és kijelentette, hogy országa is elítél minden olyan cselekmény, amely megakadályozza a palesztinok és izraeliek közötti békefolyamatot.
Hétfőn, az izraeli kormány bejelentette az építkezést, több mint ezer lakást húznak fel Kelet-Jeruzsálemben, ahol a feszültség egyre jobban nő.
Az 1967-es megszállás kezdete óta, több mint félmillió  izraeli települt le illegálisan a palesztin területeken, Ciszjordániában és Al-Qudsban, írja a LaInfo.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás