Ha még nem láttad

Óvatosságra intett Orbán Viktor miniszterelnök az oroszországi válság lehetséges következményeinek megítélését illetően: mint csütörtök késő este Brüsszelben újságíróknak elmondta, az orosz devizatartalékok és az orosz katonai képességek rendkívül erősek, az orosz gazdaság újjászervezhető, Oroszország továbbra is komoly ország, amelyet megfelelő súlyán kell kezelni.
„Csínján az elhamarkodott véleménynyilvánítással” – mondta. Szerinte nem szabad végzetesen legyengült országként tekinteni Oroszországra.
oroszorszag-eros2„Komoly tényező, és komoly tényező marad a jövőben is” – fogalmazott.
Orbán Viktor az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozása után nyilatkozott. Elmondta, hogy vannak uniós tagországok, amelyek Magyarországnál is súlyosabb veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni az ukrán válság miatt Oroszországgal fenntartott gazdasági kapcsolataik visszaesése, az oroszokkal szemben meghirdetett szankciók következtében. Ezek az országok – tette hozzá – nyíltan felvetik, hogy Ukrajna megsegítése előtt inkább talán őket kellene kárpótolni a veszteségeikért.
Ukrajnának a már korábban bejelentett 17 milliárd eurón kívül még legalább 15 milliárdra, vagyis jelenleg összesen 32 milliárd eurónyi támogatásra lenne szüksége – közölte a magyar kormányfő. Mint hozzátette, utána még évente körülbelül ilyen nagyságrendű összegre lenne szükség, mindaddig, amíg Ukrajna gazdasága talpra nem áll, „ami felől ma semmi biztosat nem tudhatunk”.
Orbán Viktor szerint az EU-országok Ukrajnát illetően – bár az ukrajnai helyzet és Oroszország megítélésében vannak köztük jelentős eltérések – egységet kívánnak mutatni a cselekvésben, tehát nem engednek a megosztási kísérleteknek.
„Az ukrán szuverenitás mellett kiállunk. Oroszország ellen újabb szankciókat nem vezetünk be.” – tette hozzá.
A csúcstalálkozó egyik fő témájáról, az uniós gazdasági növekedés ösztönzésére hivatott intézkedéscsomagról a magyar miniszterelnök felhívta a figyelmet arra: világosan kimondták, hogy a tagországoknak már korábban megítélt pénzeket nem érintheti a Juncker-csomag. Ez „megkönnyebbülésre okot adó hír a közép-európaiak számára” – fogalmazott.
Orbán Viktor nagyon súlyos ügynek minősítette azt a kérdést, hogy szabad-e bármire – jelen esetben történetesen a növekedésösztönző csomag megvalósítására – hivatkozva eltekinteni a költségvetési hiány megengedett mértékétől.
„Ha egyszer ezt az elvet áttörjük, kétséges, hogy még egyszer vissza tudunk-e térni a fegyelmezett költségvetési gazdálkodáshoz” – jegyezte meg.
Az EU és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodást illetően Orbán Viktor elmondta: most először érzékelte, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket szakértői szinten nem lehet rendezni, vagyis politikai döntést igényelnek. Ilyen – folytatta – a szuverenitás kérdése, az, hogy milyen módszerekkel rendezzék a jogvitákat. Magyarország ragaszkodik az államok szuverén igazságszolgáltatásának a rendszeréhez – szögezte le.
Orbán Viktor „közép-európai összefogottságnak” nevezte, hogy a mostani EU-csúcs következtetéseinek a szövege lényegre törő, és annak terjedelme a töredéke az előző csúcstalálkozók zárónyilatkozatainak. Megfogalmazása szerint először volt olyan ülése az Európai Tanácsnak, amelyet Donald Tusk volt lengyel kormányfő személyében „közép-európai ember, Magyarország egyik barátja” vezetett, írják Brüsszelből Kárpáti János és Konsiczky Zoltán, az MTI tudósítói.

magyartudat.com

2 thoughts on “Az orosz devizatartalékok és az orosz katonai képességek rendkívül erősek

  1. Amennyiben Orbán Viktor egyetért a cikk összefoglalt vélekedésével, akkor hihetően jól látja a helyzetet. Azonban évek óta nem hajlandó a pártja és az állama szervezete az ésszerűbb megoldásokat eljutni a döntéshozatali szintekig
    legalább megfontolás tárgyává tenni!
    Eddig minden kormányunk lóellenzővel fogadta a kívülről érkező javaslatokat, most is dőszerő jónéhány, de a helyi fafejűek rettegnek a továbbítástól, annyira hogy szóba sem mernek állni komolyabb elképzelések képviselőivel.
    Vajon mkilyen államformára jellemző ez a szellemi bezártság?

  2. Hír, ha igaz???
    „””A GRU-jelentése arra is rámutat, hogy Ron Paul volt kongresszusi tag bírálja ezt a hadüzenetet. „Tegnap a Kongresszus szerintem a valaha ismert egyik legsúlyosabb törvényhozási döntést hozta. A 758. számú H. Res. határozat úgymond erőteljesen elítéli az Oroszországi Föderációnak a Vlagyimir Putyin elnöklete alatt végrehajtott akcióit, aki a politikai és gazdasági dominancia jegyében agressziós politikát folytat a szomszédos országok ellen. Ez a törvénytervezet valójában egy 16 oldalas háborús propaganda, ami miatt a neokonzervatívok is elpirultak volna, ha egyáltalán képesek lettek volna ilyesmire. Ezért azt hiszem, hogy nagyon közel vannak ahhoz, hogy megkapják, amit kívánnak. Ezúttal igen nagy a tét: háborút szítanak Oroszországgal, egy olyan háborút, amely teljes pusztuláshoz vezethet.”

    Azt az indokot, ami miatt Obama meg akarja támadni az Oroszországi Föderációt, Szergej Rjabkov, Oroszország külügyminiszter-helyettese így fogalmazta meg: „A szankciók igazi célja az oroszországi hatalomváltáshoz kedvező társadalmi és gazdasági helyzet létrehozása.” Majd így figyelmeztetett: „Ez sem könnyű nem lesz, sem pedig gyors.” (Az USA ezt a forgatókönyvet Ukrajnában és Csehországban már kipróbálta, s most Magyarországon próbálgatja.)

    A GRU figyelmeztet: hogy miként készül az Obama rezsim erre a háborúra, látni lehet a fegyverek és a hadtestek Nyugat-Európában végbemenő hatalmas kibontakozásában, amely a NATO szakértői szerint is fokozódik: „Már nyomatékosítottuk jelentlétünket a szövetség keleti övezetében. Ötször több repülőnk van a levegőben. Haderőnk minden másodnap gyakorlatokba kezd. Növeltük a Balti-tengeren és a Fekete-tengeren állomásozó hajóink számát.”

    Az amerikai polgárok többségének fogalma sincs arról, hogy milyen katasztrófa követi majd az Obama által Oroszországnak üzenni kész haborút. Ez nem mondható el a világnak több mint 120 magas rangú tisztjéről, politikai és diplomáciai személyiségéről, akik a múlt héten a bécsi konferencián figyelmeztettek egy kitörőben levő atomháborúnak az egész emberiséget sújtó lázálomszerű következményeire. Egy nukleáris háborút követően igen sötét kilátások várnak a középszintű amerikaiakra. Ez nem érvényes viszont az elitre. Egy ezen a héten bemutatott részletes jelentés masszív földalatti bunkerek hálózatáról szól, amelyek védelmezik majd a társadalom krémjét

    Hozzászólás:
    „AZ első világháború kitörését 6o ..összesen 6o beszűkült agyú a valóságtól teljesen elszakadt lényegében megbomlott agyú politikus határozta el….VIGYÁZZUNK ÉS ITT MOST ÉS NEM MÁSKOR VILÁGMÉRETŰ TILTAKOZÁSRA VAN SZÜKSÉG,mert a mostani helyzet sok mindenben hasonlít az első világháború előttire.”
    Amerikai harckocsik az orosz határ közelében (Videó)
    2014, december 13 -12:37

    Egy amerikai katonai szerelvényt videózott le a Russia Today operatőre Lettországban, az orosz határtól háromszáz kilométerre, Dalbe-ben.

    A vasúton szállított harc eszközök között harckocsik, üzemanyag szállítók, teherautók, és több konténernyi egyéb felszerelés látható. A Delfi News lett lap szerint az amerikai csapatok az 1. lovassági hadosztályhoz tartoztak, és épp Litvániába tartottak hadgyakorlatra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás