Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy a kormánya megteszi a szükséges lépéseket, hogy megakadályozza a feszültség fokozódását, és javítson a helyzeten Kelet-Ukrajnában.
Mindez az ausztrál Brisbane városában, a kilencedik G20 csúcstalálkozón hangzott el.
putyin-g20-2Oroszország esetében a legfontosabb dolog az, hogy polgárai érdekeit érvényesítse, és megadassa a nekik járó tiszteletet, ahogy ők is megadják másnak, beleértve a keleti, ukrán területen élőket is, mondta Putyin elnök a Ria Novosti hírügynökségnek.
Putyin azt mondta, hogy reméli, hamarosan megoldják Kijevvel együttműködve az ukrán válságot.
Az orosz elnök azt is elrendelte, hogy folytassák a tárgyalásokat, és megismételte, hogy továbbra is fenntartja a humanitárius segély szállítást Délkelet-Ukrajnába.
Eddig hét konvoj elérte Donbas (délkeleti) és Lugansk (nyugati) területeket.  Nyolc ezer tonna élelmiszert, gyógyszert, ruházatot, üzemanyagot, építési anyagokat, elektromos berendezéseket szállítottak a háborús zónába.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) jelentése szerint, több mint négyezer áldozata van a Kijev által indított agressziónak az autonómiát akaró térségben.

Címlapfotó:Reuters

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás