Ha még nem láttad

Az orosz hadsereg Szíriában tesztelte a T-14-es Armata harckocsit – jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter a Rosszija 1 televízió egyik vasárnapi műsorában.

    Manturov szerint az új tankokat azért vezényelték át Szíriába, hogy „harci körülmények között mérlegeljenek minden részletet”, ami elősegíti majd a külalak végső kialakítását. A miniszter kijelentette, a harckocsi sorozatszállítása a hadsereg számára jövőre kezdődik meg.
    Elismerte, hogy a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal felszerelt T-14-es drága tank, ami részben annak a következménye, hogy még mindig tesztelik és korszerűsítik. Meglátása szerint azonban a sorozatgyártás során csökkeni fog az ára.
    Közölte, hogy 2021-ben engedélyeztetik az exportváltozatot is, és megkezdődnek majd a tárgyalások a külföldi megrendelőkkel. Manturov szerint a harckocsi iránt van előzetes érdeklődés annak ellenére is, hogy az orosz fél nem adhatja ki a kezéből a tank teljes dokumentációját a külföldi megrendelőknek.
    Jurij Boriszov, a hadiiparért felelős orosz miniszterelnök-helyettes 2018 júliusában azt mondta, hogy az  orosz hadsereg a magas gyártási költségek miatt nem tervezi az Armaták tömeges beszerzését, ehelyett a meglévő haditechnika harcképességének növelését részesíti előnyben. Kijelentette akkor, hogy a Vörös téri katonai parádékon bemutatott tankok darabja 250 millió rubelbe (mintegy 1,1 milliárd forintba) kerül.
    Az Armata nehéz lánctalpas platformra épülő T-14-es harckocsit személyzet nélküli lövegtoronnyal és korszerű fedélzeti berendezésekkel szerelték fel. A legénységet a tervezők egy páncélozott, a lőszertől elszigetelt kapszulában helyezték el. A csapatoknál történő tesztelése korábbi sajtójelentések szerint 2018 novemberében fejeződött be.
    Az Interfax háttéranyagában úgy fogalmazott, hogy az alapvetően új és kizárólag orosz Armata a tankok a háború utáni harmadik  generációjához tartozik. Jelenleg nincs hozzá hasonló a világon.
    Boriszov 2017 augusztusában azt mondta, hogy  Oroszország több mint 600 féle fegyvert és hadfelszerelést tesztelt Szíriában.
    „Gyakorlatilag minden új típus, minden újdonság megjárta a szíriai konfliktust, hogy lehetőségünk legyen megnézni, milyenek a reális tulajdonságaik, hogyan viselkedik a fegyverzet” – hangoztatta.
    Elmondása szerint az orosz haderő új repülőgép-felszereléseket, új tűzfegyvereket, rakétaindító rendszereket, páncélozott járműveket és egyéb új eszközöket próbált ki. Hozzátette, hogy a hmejmími légitámaszponton folyamatosan jelen vannak a hadiipari vállalatok képviselői.

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás