Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A Jobbik sajnálattal vette tudomásul, hogy  advent első vasárnapját tönkretette a „politikai hisztériakeltés”.

A Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráción elhangzottakra reagáló pártelnök-frakcióvezető szerint ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy nagykoalíciós egység jött létre a Jobbik „megsemmisítésére”.

A politikus szavai szerint a tüntetésen felszólalók beszédeiből a gyűlölet és a magyarság valós problémáival kapcsolatos érzéketlenség, valamint a Jobbik társadalmi támogatottságának növekedése miatt érzett kétségbeesés sugárzott.
Vona Gábor különösen súlyosnak nevezte annak a szavait, aki a Jobbikot eltakarítandó „vírusnak” nevezte.

Véleménye szerint ezzel  közel egymillió embert fenyegettek meg, „felidézve ezzel a Tanácsköztársaság és az ÁVH magyar emberek elleni sötét terrorját”.
A pártelnök úgy fogalmaz, hogy a Jobbik a „mesterségesen gerjesztett hazugságkampány” közepette is a lényegről kíván beszélni és fenntartja eredeti javaslatait: „az ország valós problémája nem a sárga csillag, hanem a sárga csekk és a magyar emberek rabszolgahelyzete saját hazájukban”.

Címlap fotó : delmagyar.hu

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás