Ha még nem láttad

Az ortodox rabbik szerint a dohányzás káros az egészségre, ezért betiltották, az orvosi marihuánafogyasztásnak meglátásuk szerint vannak „pozitív hatásai”, ezért ezt hamarosan kóser termékké fogják nyilvánítani.

Móse Elefant rabbi, az izraeli Ortodox Unió kasrut-főfelügyelője nem adott „kósersági igazolást” a cigarettáknak, mivel azok károsítják az egészséget. Vagyis – elméletben – aki figyelembe veszi a termékek vallási előírások szerinti tisztaságát, az nem dohányozhatna.
Discovery ChannelAz elmúlt időszakban egyre több rabbi ítélte el a dohányzást, főleg azért, mert nem volt ritkaság Izraelben az erős dohányos a rabbi sem. Bár tételesen a zsidó vallási törvények nem tiltják a dohányzás (ellentétben a szikhekkel például, ahol ki van mondva a tilalom mindenféle dohánytermékre), ők a Biblia azon részére hivatkoztak, miszerint az embernek meg kell védenie magát a fizikai sérüléstől, és a dohányzás bizony fizikai károkat okoz a szervezetben.

Ugyanaz a hatóság viszont az egészségügyi okokból elszívott marihuánát gond nélkül „kóser termékké” nyilvánította, mivel vannak „pozitív hatásai az emberi szervezetre”. Elefant azt nyilatkozta az Ynet izraeli híroldalnak, hogy már tárgyaltak pár vállalattal, amelyeket érdekelne a kóser marihuána terjesztése a zsidó ortodoxok körében.

„Amennyiben a kannabiszt orvosi célokra használják és az állam törvényei is engedélyezik, akkor nem látom semmi okát annak, hogy miért ne kapnának ezek a termékek is kóser igazolást.”

Jelenleg a legnagyobb vitát ebben az ügyben már csak azt jelenti, hogy a zsidó ortodoxoknak vajon húsvétkor is lehet marihuánát szívni?
Az askenázi rabbinátus szerint nem, mivel az indiai kender hüvelyes, mint például a csicseriborsó és a kukorica, amiket szintén tilos húsvétkor fogyasztani. A szefárdok viszont úgy tartják, hogy a hüvelyesek fogyasztásának tilalma nincs a Bibliában (ott csak a “kovászos” termékekre vonatkozik tiltás), így füvet nyugodtan lehet szívni akár Széderestén is.

Egy tekintélyes rabbi – Efráim Zelmanowicz – egészen odáig ment az „Alkoholizmus és drogozás a judaizmusban” című művében, hogy ezt javasolta az orvosoknak: azok számára, akik rákbetegségben szenvednek, a fájdalomcsillapítóként, engedélyezzék a marihuána fogyasztását. Ugyanakkor azt határozottan megtiltotta, hogy „szórakozás céljából” alkoholt fogyasszanak és drogozzanak a zsidó ortodoxok, írja a Globoport itt.

magyartudat.com

One thought on “Az ortodox zsidóknál hamarosan kóser lesz a marihuána

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás