A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal – közölte a kormányszóvivő..
Kovács Zoltán elmondta: a kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.
„A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes” – közölte a szóvivő.
Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de „mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen”.
Ezért a Telekom döntése után a kormány arra utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel meglévő telekomos előfizetői szerződéseiket – tájékoztatott Kovács Zoltán.
Hozzátette: van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felmondását már megindították, egyébként pedig folyik a felmérése, hogy pontosan mennyi szerződés van a tárcáknál és háttérintézményeiknél.
A Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert – mint közölték – nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével. Előzőleg Kovács Ákos egy kereskedelmi televíziónak adott interjújában beszélt arról, hogy mit gondol a nők családon belüli, illetve társadalmi szerepéről.
magyartudat.com
A külföldről pénzelt idegen érdekeket képviselő szervezetekkel is ilyen legényesen!!!
A többivel is fel kellene bontani, és végre a magyart beindítani, ami a jó ég tudja, miért halasztódik.
Nekem nagyon PR fogásnak tűnik az egész.
Ákos beszélgetés
Kövér László kijelentése a parlamentben
Támogatásmegvonás Ákostól
A kormány kiállhat a nemzet megmaradás mellett.
Mindez pár nap alatt.
Van igazad! Két hét múlva – állítólag – úgyis lejár a szerződés…
Igen, dec 31-edikével. A Fidesz tartja a szinvonalat. Néphülyítésből az osztályzat megint jeles.
Az orbáni propaganda-gépezet udvari bolondjai:
Ghymes, Fábry, Ákos, Mándoki László kóklerek és sarlatánok.
Ezeket meg kell „védeni” ha netán támadják „szegényeket”.