Ha még nem láttad

Az osztrák Schweighofer vállalatcsoport vásárolja fel a Romániában kitermelt fa 15 százalékát – írta kedden elektronikus kiadásában a Ziarul Financiar című román lap.
A tekintélyes gazdasági-pénzügyi újság Gerald Schweighofert, a vállalat tulajdonosát idézte, aki a lapnak elmondta, hogy évente 2,4 millió köbméter fát vásárol Romániában. Húsz 20 százalékát közvetlenül a Romsilva állami fakitermelő vállalattól szerzi be, a többit több száz forgalmazótól és erdőtulajdonostól.
A lap számításai szerint Romániában évente mintegy 17 millió köbméter fát termelnek ki.
A Schweighofer 2002-ben telepedett meg Romániában, azóta 600 millió eurót fektetett be. Az elmúlt öt évben több mint 340 millió euró nyeresége volt a román leányvállalatnak.
A cégcsoport legnagyobb vállalatának, a Holzindustrie Schweighofernek tavaly 98 millió euró profitja volt 470 millió euró árbevétel mellett. A romániai termelés 80 százalékát 73 országba exportálják – írta a Ziarul Financiar.
Az osztrák vállalat a székelyföldi Kovászna megye Réty (Reci) nevű településén 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó üzemet akar építeni. Az 50 hektáros területre tervezett, 800 ezer köbméter rönk feldolgozására alkalmas üzem megosztja a helyieket és a környezetvédőket. A 150 céget tömörítő Arbor szövetség úgy vélte, a nagy mennyiségű fa fűrészáruként való kivitele 13 300 munkahely megszűnését eredményezi a térségben működő, késztermékeket gyártó faipari vállalkozásoknál.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás