Ha még nem láttad

Nicolas Maduro venezuelai elnök: a gringók tagadják a puccskísérletet.

Az Egyesült Államok kormánya tagadja Nicolas Maduro venezuelai elnök állításait, mely szerint kormánya ellen, az ottani ellenzéket pénzelve, távirányított puccsot akart végrehajtani.

A vádak szerint, a venezuelai kormány ellen az Egyesült Államok összeesküvést pénzelt azzal a céllal, hogy destabilizálja az országot, melynek végső kimenetele egy puccs. Ezeknek a vádaknak nincs alapja, és hamisak, mondta a Külügyminisztérium szóvivője, Jen Psaki egy nyilatkozatában.

Annak ellenére, hogy a venezuelai államfő bemutatta a bizonyítékokat, az általa gringónak titulált kormány azt mondja, hogy „Amerika nem segíti elő a destabilizációt Venezuelában és nem is szeretnék aláásni a gazdaságot és a kormányt.”

Azonban, február 12-én Maduro elnök beszámolt arról, hogy a légierő tisztjeit és egyes kormányzati tisztviselőket megpróbált az USA pénzelni, hogy több fázisban döntsék meg kormányát.
Egy héttel korábban, az elnök figyelmeztette az amerikai kormányt, az általa kitervelt puccskísérlettel kapcsolatban. A tervek atyja és fő támogatója az észak-amerikai állam alelnöke, Joe Biden.

Bár a Fehér Ház tagadja beavatkozást Venezuela ügyeibe, a tavalyi Kijevhez hasonló események magukért beszélnek, amikor a kívülről támogatott zavargásokban 43 ember halt meg.
Ennek része a beavatkozó politika, amikor tavaly decemberben az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama aláírta a Venezuela elleni szankciókat, melyet elfogadott az amerikai kormány is.

A venezuelai vezető csütörtökön elítélte, az országa elleni alattomos lépéseket, és ezt továbbította a „gringó” képviseletekre, írja a LaInfo.

magyartudat.com

 

2 thoughts on “Az USA tagadja, hogy részt vett a venezuelai puccskísérletben

  1. Persze, ez a legegyszerübb, még meg is mondom hogy Kissinger-Zsidassz kül-politikája volt, USA Külügyminiszterként. Az a tömeggyilkos. Na meg a Vietnám-Háborúban mit művelt az emberekkel? nemzetközi jog sértés volt hogy bevettete Bomba-szönyegel Kambodzsát. Borzalma, és aztán letagadnak mindent. Nem semmi

  2. Könnyebb lenne azon országokat összeszámolni, ahol az USA még nem folytatott felforgató tevékenységet, avagy nem akarta megdönteni a kormányt, amelyik nem tetszett neki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás