Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A kolkatai (calcuttai) magyar tiszteletbeli konzul hivatala előtt tiltakoztak az indiai örmény közösség tagjai az ellen, hogy Magyarország kiadta hazájának az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Safarov azeri katonatisztet és az azeri elnök azonnal kegyelmet adott neki.

A megmozdulásról az Armenpress internetes portál számolt be kedd este. A jelentés szerint Horen Hovhaniszjan atya, lelkipásztor, az Örmény Kollégium és Emberbaráti Akadémia irányítója levelében azt írta, hogy „az életet Isten adta. Az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság az emberiség és Isten elleni bűntett”.
A dokumentumban az indiai örmények nevében bocsánatkérést követelt a magyar hatóságoktól, mert szabadon engedtek egy embert, akit életfogytiglanra ítéltek. Az „elfogadhatatlan” döntés nincs tekintettel az emberi jogokra, az igazságra, az emberi méltóságra, elutasítja az isteni törvényeket a földön – írta.
A lelkipásztor a levelet átadta Magyarország tiszteletbeli konzuljának, akinek kifejezte felháborodását a történtek miatt. Hozzátette, hogy ha a konzul lemondana hivataláról, akkor hősként tekintene rá.
A News Armenia hírportál arról számolt be, hogy Magyarország londoni nagykövetsége előtt is tiltakoztak örmények. A tüntetés résztvevői magasra emelt tábláikra egyebek között azt írták: „Európa – ne engedd eladni értékeidet”.

MTI/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás