Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Bajnai Gordon ma is egész más csapatban focizik, mint ahol az emberek, ahelyett, hogy  a magyar emberek mellé állna, megkérdőjelezi kemény  munkájuk teljesítményét – fogalmaz közleményében Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.

Az ország mostani teljesítménye ugyanis, a magyar emberek teljesítménye, mindenféle külső segítség nélkül. Magyarország egyre több területen egyre jobban teljesít, miközben még mindig a Gyurcsány-Bajnai-kormány szélsőséges gazdaságpolitikájának romjait takarítja el és fizeti kamatostul az általuk felhalmozott államadósságot. Túlzottdeficit-eljárás is  azért van kilenc éve hazánk ellen, mert a Gyurcsány-Bajnai-kormány tönkretette az országot, túlköltekezett, eladósodott, felelőtlenül gazdálkodott. Bajnai Gordon  ezért jobban teszi, ha leszáll a magas lóról, amikor a túlzottdeficit-eljárásól bölcselkedik.

Magyarország az új gazdaságpolitikának köszönhetően  a 2010-es kormányváltás óta tartós eredményeket könyvelhet: a három éve alacsony államháztartási hiány és a növekvő nemzeti vagyon igazolja, hogy ma az ország vezetése felelősen bánik a közpénzekkel. Kiléptünk a gazdasági recesszióból; a kormányváltás óta folyamatos nő a foglalkoztatás; 40 éve nem volt ilyen az alacsony az infláció, nőttek a nettó fizetések és a nyugdíjak; radikálisan csökkentek a munkavállalók és a munkaadók terhei; és tavaly rekordmennyiségű befektetés érkezett az országba. Bajnai Gordonon kívül, egyre többen fejezik ki elismerésüket  azért, hogy Magyarország talpra áll.

Címlap fotó:hirado.hu

(Forrás:Fidesz)
magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás