“Bármit, bármikor, bárhová”- 40 éve repül An-26-osokkal a Magyar Honvédség

Negyven éve, 1974-ben állították hadrendbe a magyar légierőben az An-26-os típusú szállítórepülőket, amelyek azóta a Kanári-szigetektől Mazari-Sarifig, az Északi-sarkkörtől Bagdadig számos helyen megfordultak, fedélzetükön vittek állam- és kormányfőket, sportolókat is. Az egyik gép a közelmúltban érte el a tizenkétezer repült órát.
A Honvédelmi Minisztérium (HM)  közleményben azt írta: a katonák körében Ancsának nevezett repülő az elmúlt négy évtizedben egyedülálló kihívásoknak tett eleget a magyar légierőben.
A szállítórepülő század a balkáni háború első napjaitól a viszonylagos fegyvernyugvásig szállított segélyeket a területre, és dolgozott együtt az akkor igen aktív NATO légtérellenőrzőkkel.
A repülős század több mint száz bevetést teljesített Bagdadba.
Ennek során az egyik An-26-os hozta Magyarországra a vöröskereszt által segített iraki kisfiút is, aki aknasérülése utáni műtétre és rehabilitációra érkezett.
A század Afganisztánban is több feladatot hajtott végre, Svédországban pedig az egyik gép az Északi-sarkkört is átrepülte.
A 407-es oldalszámú An-26-os szállítórepülő áprilisban – egy prágai repülési feladat végrehajtása során – elérte a tizenkétezer repült órát.
Az Ancsákkal  magyar állam- és kormányfők is utaztak, közöttük Schmitt Pál, Orbán Viktor is.
A Magyar Honvédség (MH) 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis An-26-os szállítórepülő századának jelmondata: “Bármit, bármikor, bárhová”.
Ennek alapján az elmúlt negyven évben mindent szállítottak, ami a rakterükbe befért.
Ezek között voltak légvédelmi-rakéták, légiharc-rakéták, kézifegyverek, lőszerek, gránátok, olajfúró berendezések, de naposcsibék és Mercedes terepjárók is.
Ciprusi, koszovói, bosznia-hercegovinai, afganisztáni missziókból sajnos halottakat is többször kellett szállítaniuk a gépeknek, katonákat és civileket egyaránt.
A 2011-ben történt hurghadai buszbaleset áldozatait is az An-26-osokkal hozták Magyarországra.
A HM azt írta: az An-26-os repülőgép megbízható konstrukció, nagyobb meghibásodások, balesetek csak ritkán fordulnak elő. A típussal egy katasztrófa történt: 1982 decemberében a 210-es oldalszámú gép jegesedés miatt zuhant le. A gépen tartózkodó öt emberből négy életét vesztette.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás