
Veszélyben vannak az Európai Unió alapintézményei, mert nem saját logikájuk alapján működnek, hanem a Soros-hálózat befolyása érvényesül bennük – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Úgy fogalmazott:
Hosszú évek óta mindenki azt tapasztalja, hogy szervezetten, irányítottan, az Európai Unió alapintézményeit maga alá gyűrve működik a Soros-hálózat.
Deutsch meg is magyarázta az elméletét, amely szerint
Soros György és a Nyílt Társadalom Alapítvány különböző, magukat függetlennek hazudó szervezeteket támogat, amelyek a legdurvább rágalmakat, hazugságokat gyártják.
Mint mondta, szerinte ez a hálózat jól szervezetten politikai akaratképzést folytat oly módon, hogy beavatkozik az Európai Unió intézményeinek működésébe, és erre „cáfolhatatlan bizonyítékokat” lát, ami miatt levélben kereste meg az összes európai parlamenti képviselőt, írja az MTI.
Deutsch Tamásnak az elmúlt időszakban nem ez az első erőteljesen „sorosozó” nyilatkozata, már azelőtt is, hogy az Európai Bíróság szerdán elutasította a jogállamisági mechanizmus ellen benyújtott magyar és lengyel keresetet.
A döntés után ugyanis már nincs kibúvó, elindulhatnak az első jogállamisági eljárások az uniós pénzeket lenyúló és az igazságszolgáltatási rendszert kisajátító kormányok ellen. Deutsch Tamás most ezt úgy értékelte:
„
Az Európai Bíróság politikai döntést hozott. (…)
Kereskedelmi televíziós valóságshow-t” csináltak az ítélethirdetésből, és egyúttal kampányhirdetést adtak fel ezzel a szerepléssel annak érdekében, hogy a magyar választások ügyébe való beavatkozást el tudják érni.”
Magyar Tudat