„Tudomásom szerint a hétfői, Csatáry László elleni hajsza nem volt bejelentett rendezvény. A Jagelló úti akció biztosan nem volt bejelentve, hiszen a helyszín nap közben módosult. Álláspontom szerint jelen esetben gyülekezési joggal való visszaélés történt, bejelentésem alapján tehát ennek a törvénysértésnek a kivizsgálását is kérem a T. Rendőr-főkapitányságtól. Jelzem, hogy az említett „rendezvény” spontán tüntetésnek nem minősíthető, hiszen a szervezés a fészbukon, az interneten történt, s mint említettem, az akciónak bizonyítható módon nyolc szervezője volt” – fogalmaz rendőrségi bejelentésében Szalay László. A rendőrséghez címzett levelét alább közöljük.

brfk@budapest.police.hu
Tárgy¨bejelentés törvénysértés gyanúja miatt
Alulírott Szalay László magyar állampolgár törvénysértés gyanúja miatt az alábbi
b e j e l e n t é s s e l
élek, s kérem, bejelentésemre érdemi választ adni szíveskedjenek.
Folyó év július 16-án, hétfőn, 12 óra 33 perckor jelent meg az alábbi közlemény a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) honlapján (lásd 1. számú melléklet):

Csatáry László 15.700 zsidó Auschwitzba történő deportálásában működött közre a második világháború idején az egyik kassai gyűjtőtábor parancsnokaként.
Csatáryt a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ a világ legkeresettebb háborús bűnösének tart.
Követeljük letartóztatását!
Gyertek tiltakozásképp összebilincselt kézzel ma (július 16. hétfő) délután, 17:30 órára, Csatáry László házához: Budapest XII. ker., Győri út 3. szám és követeljük együtt a letartóztatását! (Bilincseket biztosítunk, ha nem tudtok hozni.)
Szükségünk van a segítségedre!
Ez az utolsó esélyünk arra, hogy igazságot szolgáltassunk az áldozatok emlékének.
Adjátok tovább a hírt, osszátok meg az eseményt és gyertek!”
Ugyanez a szöveg ugyanebben az időben felkerült a fentebb említett vallási csoportozat fészbuk oldalára is (lásd 2. számú melléklet).
A felhívás kiadásakor Csatáry László nem állt körözés alatt, nem gyanúsította meg a nyomozó hatóság bűntett elkövetésével, valós vagy vélt lakcímének nyilvánosságra hozatala tehát álláspontom szerint személyiségi jogot sértett.
A különös akció ötlete azonban nem a Mazsihisz „érdeme”: július 16-án, hajnalban bukkant föl a fészbukon egy szűk csoportozat ezzel a névvel: „Tartóztassák le a Náci Csatary Lászlót!! – Arrest the Nazi Laszlo Csatary NOW!!” A fészbuk oldal szerint a szervezők néhány óra alatt közel tízezer embernek küldtek meghívót, s a nap folyamán mintegy 250 meghívott jelezte vissza részvételét a fentebb ismertetett „rendezvényen”.

Az MTI hírében is szerepelt, hogy ennek az akciónak a hátterében a European Union of Jewish Students (EUJS) nevű képződmény állt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kizárólag külföldi zsidó diákok követték el a törvénysértést.


A szervezők névsorát az alábbiakban közlöm:
Deborah Abisror Brüsszelből;
Anita Bakula, a Zsidó Diákok Európai Szövetségének alelnöke,
Jane Braden-Golay Zürichből;
Deák Andrea, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ügyvezetője;
Andi Gergely – közelebbi adatot fészbuk oldala nem tartalmaz;
Victoria Godik – közelebbi adatot fészbuk oldala nem tartalmaz;
Gabriella Horowitz Oregonból;
Elie Petit Párizsból.

A fentebb előadottakhoz annyit fűznék hozzá, hogy tudomásom szerint a hétfői, Csatáry László elleni hajsza nem volt bejelentett rendezvény. A Jagelló úti akció biztosan nem volt bejelentve, hiszen a helyszín nap közben módosult. Álláspontom szerint jelen esetben gyülekezési joggal való visszaélés történt, bejelentésem alapján tehát ennek a törvénysértésnek a kivizsgálását is kérem a T. Rendőr-főkapitányságtól. Jelzem, hogy az említett „rendezvény” spontán tüntetésnek nem minősíthető, hiszen a szervezés a fészbukon, az interneten történt, s mint említettem, az akciónak bizonyítható módon nyolc szervezője volt.
Jelen bejelentésemet a mellékletek miatt elektronikus formában küldtem el. Amennyiben igényli a T. Rendőr-főkapitányság, bejelentésemet postai úton is megküldöm, a szükséges személyes adatok feltüntetésével.
Várom megtisztelő válaszukat, s megalapozott gyanú esetén a szükséges eljárás megindítását.
2012. 07. 18.
Tisztelettel:
Szalay László
magyar állampolgár
Címlap fotó: Tegnap este a Facebookon szerveződő tüntetők vonultak Csatáry krisztinavárosi otthonához Népszabadság
– Kurucz Árpád
magyartudat.hu