Kép: Bíróság
Ki gondolta volna, hogy ej ráérünk arra még úr, hús-vér ember volt és nem légből jött Petőfinek az ihlet.
Pathó Péter Pál, Muzslán született 1795. június 7.én – Magyarszőgyén hunyt el 1855. április 28.-án.
Magyar alszolgabíró, községi jegyző. 1848-ban a helyi nemzetőrség megszervezője.Pathó Pál úr 1829-ben elhagyta szülőfaluját, és Szőgyénbe költözött, ahol a község jegyzője lett.
A szőgyéni plébánia anyakönyve szerint Pathó Pál úr kétszer házasodott.
Első feleségével, a bényi születésű Menyhárt Teréziával közel 25 évig élt együtt Magyarszőgyénben.
Egy fiuk született.
A nő halála után 1843-ban 50 éves korában feleségül vette a németszőgyéni nemes Wargháék leányát, Örzsébetet (akinek a sírfelirata szerint öt gyermekük született).
Petőfi Sándor többször járt ezen a vidéken Pozsonyba, Komáromba utazván, Szőgyénben is megfordulhatott.
Még valószínűbb azonban, hogy 1846-ban barátjának Várady Antalnak lakodalmán Jókaival együtt néhany napot Esztergomban töltött a költő, és a lakodalom víg, tréfás hangulata közben hallott adomákat a környékbeli maradi nemesről és annak késői házasságáról.
A lakodalom utáni napokban Petőfi és Jókai átmentek Esztergomból a Duna túlsó partjára, jártak Muzslán, Kéménden, talán Szőgyénben is, és a költő személyesen is megismerhette a tréfás adomák hősét, Pathó Pál urat, akiről egy év múlva 1847. novemberében írta a híres verset.
Pathó Pál úr nem pozitív alakja történelmünknek.
Szőgyén sem lehet büszke jegyzőjére, de különösebben nem is kell szégyenkeznie, hiszen Petőfi maga is általánosít versében, általában rajzolja meg a maradi köznemes e nagyon is élő típusát.
Szőgyén történetének csupán érdekessége, hogy nagy költőnk épp innen vette verséhez a modellt.
Szőgyénben étterem viseli nevét: Pató Pál restaurantFrissítsük kicsit az iskolában tanultakat….
Pató Pál ÚrMint elátkozott királyfi
Túl az Óperencián,
Él magában falujában
Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet,
Ha egy ifjú feleség…
Közbevágott Pató Pál úr:„
Ej, ráérünk arra még!”
Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj’ isten hol szalad;
Javítsuk ki,
mert maholnap
Pallásról néz be az ég…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”Puszta a kert, e helyett a
Szántóföld szépen virít,
Termi bőven a pipacsnak
Mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres?
Mit henyélnek az ekék?…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
Hát a mente, hát a nadrág,
Ugy megritkult, olyan ó,
Hogy szunyoghálónak is már
Csak szükségből volna jó;
Híni kell csak a szabót, a
Posztó meg van véve rég…
Közbevágott Pató Pál úr:
„Ej, ráérünk arra még!”
Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
„Ej, ráérünk arra még!”
(Pest, 1847. november.)
Szócsinné Vitéz Léber Ottilia
Magyar Tudat
A költő ironikusan és negatív beállítottsággal ír
valamiféle “magyaros” szemléletről, de,
ez lehet nem is olyan rossz, hiszen az emberiség többet
rombol és árt saját magának a “mindenáron tevékenységével”.
A nagy pénzhajszában már rég modern rabszolgák lettünk,
eltüntetünk mindent ami hagyományainkat őrzi, lehet az
épület, könyvtár, zene. Az építészet ronda, és sem a TV, sem a számítógép
sem a mobil telefon nem hozta egymáshoz közelebb az embereket, sőt.
Ráadásul a leépült népek száma is növekedett. Nem térnék vissza
az ősemberhez, villany, vízhálózat kell a lakásba persze,
de pl a gépkocsi használat is eltorzult, hiszen már természetes
a tragédiák nagy száma az utakon (a repülés jobban sikerült).
Nem véletlen a Távol Keleti kultúrák örök tanításai, bölcsessége,
lásd India, Buddhizmus ………. (nem gyakorlom, csak meséltem)
Részlet a Tintásüvegből:
“S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri víg,
S hazafelé menvén, ugrándozik.
Hiába inti őt Szentpéteri:
„Kari,
Vigyázz!
Kedved majd követendi gyász,
Amint mondom, majd követendi gyász.”
—-