Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Lépéskényszerbe került az Orbán-kormány, várhatóan újabb megszorításokat lesz kénytelen bejelenteni, mert Brüsszel szerint felülbecsülte nemrég bejelentett csomagjának hatását. A kabinetnek most napokon belül el kell döntenie, honnan szed be 150-200 milliárd forint pluszpénzt jövőre, vagy pontosan min takarít meg ekkora összeget, ha nem akar uniós pénzektől elesni – értesült az [origo] kormányzati forrásokból.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter alig másfél hete ismertette a kormánynak azt az intézkedéscsomagját, amellyel a kabinet a jövő évi költségvetésben tátongó 5-600 milliárd forintos lyukat próbálja eltüntetni. Egy 150 milliárd forintos megszorítást a hiánycél növelésével úszott meg a kabinet, emellett csaknem 400 milliárd forintos csomagot vázolt fel Matolcsy.

Már a bejelentés napján látszott azonban, hogy csak a kormány állítja a csomagról, hogy az 400 milliárddal farag a jövő évi hiányon, mivel több tételt alaposan felülbecsült a kormány – ilyen például a pedagógusi életpályamodell elhalasztásával remélt megtakarítás vagy a pénztárgépeknek az adóhatósággal való összekötéséből várt közel 100 milliárdos extrabevétel.

Közölték, ez nem elég

Bár a hivatalos menetrend szerint az Európai Bizottság csak november 7-én mond róla nyilvános véleményt, a brüsszeli szakértők és az IMF már átszámolta a kiigazító csomagot. Az [origo] információi szerint a bizottság kevésnek találja a kormány intézkedéstervét. Az még átment, hogy 2,2-ről 2,7 százalékra felemelték a hiánycélt, de úgy látják, a megnövelt deficitet sem lehet elérni. Ezt informálisan meg is üzenték a kormánynak.

Most azt várják a miniszterelnöktől, hogy napokon belül újabb intézkedésekkel egészítse ki a másfél héttel ezelőtt prezentált akciótervet, a lépéseket pedig a kormány hozza is nyilvánosságra. A kabinetnek 150-200 milliárd forint közötti megszorító intézkedést kell összeraknia, ennyi pluszforrást kell találnia a jövő évi büdzséhez, ha teljesíteni akarja Brüsszel igényét.

A bizottság azzal revolverezi a kabinetet, hogy beváltja az év elején lebegtetett – előbb bedobott, majd felfüggesztett – fenyegetést. A magyar államháztartási hiány nyolc éve folyamatosan az uniós küszöbértéknek számító 3 százalék felett van, emiatt vonhatnak el uniós fejlesztési forrásokat Magyarországtól. Ha a kormány nem intézkedik gyorsan és kellő mértékben, akkor decembertől befagyasztanak közösségi pénzeket.

Nincs nagy mozgástere a kormánynak

A kabinet ezt mindenképp szeretné elkerülni. Ezt nemcsak az jelzi, hogy már e fenyegetés miatt állította össze a másfél héttel ezelőtti csomagot, hanem az is, hogy értesülésünk szerint szerda korán reggelre rendkívüli kormányülést hívott össze Orbán Viktor az EU-tól érkezett jelzés hatására.

A brüsszeli intést azért sem veheti félvállról Orbán, mert ha a költségvetési deficitet nem szorítja le a nemzetközi szervezetek által is elfogadhatóan 2,7 százalékra a kormány, akkor nem sok remény marad az IMF-tárgyalások folytatására. Ha pedig egyértelművé válik a befektetők számára, hogy a tárgyalások megszakadnak, akkor nagyot eshet a forintárfolyam, és fenntarthatatlan szintre emelkedhetnek a magyar államkötvények hozamai.

Baksa Roland

origo.hu/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás