Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egyik legsikeresebb programjának nevezte a Tanyafejlesztési Programot Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára; közlése szerint ez a kezdeményezés az, amely „közvetlenül eljut az emberekhez, segítséget nyújt, és amelynek kézzelfogható nyomai is vannak”.

Az államtitkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben kedden tartott tájékoztató rendezvényen elmondta: a támogatási program finanszírozására a kormány az idén 1,5 milliárd forintot fordít a tavalyi 1 milliárddal szemben, 2013-ban pedig mintegy 2 milliárd forintnyi forrás áll majd a pályázók rendelkezésre.
Miközben mindenhol megszorítások vannak, és egyre kevesebb a forrás, erre a programra minden évben újabb és újabb százmilliókat tud biztosítani a minisztérium, ami azt jelzi, hogy sikeres a kezdeményezés – tette hozzá Budai Gyula.
A rendelkezésre álló összegből két fő területet kívánnak támogatni: a települési és térségi fejlesztéseket, valamint a tanyagazdaságok fejlesztéseit. Mint azt az államtitkár elmondta, a rendelkezésre álló pénzből az önkormányzatok közel 1,1 milliárd forintra pályázhatnak, a fennmaradó összeg pedig a tanyagazdaságok számára lesz elérhető.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy tavaly Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyét vonták be a programba, idén azonban további két dunántúli megyével bővült a támogatási kör, így a hat megyében összesen 240 településnek lesz lehetősége pályázni.
Budai Gyula beszédében az előbbi jogcím egyik legsikeresebb és legígéretesebb pályázati lehetőségének a tanyasi termékek piacra jutásának támogatását nevezte, amire egyébként 2012-ben mintegy 450 millió forint használható fel. A másik legnépszerűbb kiírás az eddigi tapasztalatok alapján valószínűleg a tanyasi dűlőutak felújításának kategóriája lesz, erre 300 millió forint fordítható az idén.
A villany nélküli tanyák energiaellátását szolgáló önkormányzati fejlesztéseket mintegy 120 millió forinttal lehet támogatni. A tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére 100 millió forint költhető, a térségi tanyafejlesztési programok kidolgozására pedig mintegy 70 millió forint nyerhető el összességében.
Budai Gyula az MTI kérdésére hozzáfűzte: augusztus 31-ig várják a pályázatokat, amelyeket október 31-ig bírálnak el.

MTI/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás