Budapest egy hónapon át a zsidó kultúra fővárosa lesz: a Zsidó Nyári Fesztivál után szeptember 8-tól két héten át a Spinoza Színház fesztiválja várja a látogatókat, akik színházi, filmes, kabaré-, irodalmi és zenei produkciók, valamint tudományos előadások révén kaphatnak ízelítőt a zsidó kultúrából.
A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a programok sora Heller Ágnes estjével kezdődik. A fesztivál második napján a decemberben elhunyt Bächer Iván politikai kabaréját láthatja a közönség Az én zsidó kabarém címmel. A pesti kabaré hanyatlásáról és túléléséről szóló előadás műsorra tűzésével az író szellemi hagyatékának állítanak emléket. A produkcióban Fesztbaum Béla, Eszes Fruzsina és Rácz Attila játszik.
A Címzett ismeretlen címmel Kulka János, László Zsolt és Pető Kata szereplésével látható előadás, amelynek alapja két barát levélváltása. A darabbeli leveleket Los Angelesben, illetve Németországban írják 1932-34 között, a levélváltás megmutatja, miként zúz szét egy barátságot a 20. század legsötétebb időszaka.
rabbiA fesztivál közönsége láthatja a Rose című monodrámát is, amelyben Rose, az idős zsidó nő mondja el életét. A Ilan Eldad rendezte előadást Vári Éva játssza. Székhelyi József rendezésében és szereplésével a Karinthy, a Frici című produkciót is műsorra tűzik. A darab a Kohn-család története és egyben korrajz is. Én, Királyhegyi! címmel az 1900-ban született Királyhegyi Pál humorista alakját megidéző kabarét láthat a közönség.
A színpadról száműzött dizőz, Heltai Jenő és Szép Ernő megzenésített verseinek ünnepelt előadója, Sólyom Janka élete elevenedik meg a Ki volt Sólyom Janka? című produkcióban szeptember 15-én. Az előadást Czeizel Gábor rendezte, akinek egy másik színrevitele, a Spinoza és Rembrandt című zenés játék is helyet kapott a programban.
Van-e a zsidóknak külön történelme? címmel Ungvári Tamás estjére várják a nézőket. Gettó-melódiák címmel Klein Judit énekesnő előadásában jiddis dalok és sanzonok hangzanak el a Spinoza fesztiválján, amelynek programján Zsolnai Júlia Én nem vagyok magyar? című produkciója is szerepel.
A fesztiválon nagy hangsúlyt kapnak a dokumentumfilmek. A Radó Gyula által készített, Schwarcz Sándor Debrecenje című portréfilmet, valamint a Hogyan mondd el fiadnak…? című filmet – amelyben 2005-ben az akkor kilencvenöt éves Fejtő Ferenc beszél – is levetítik.
Szeptember 20-án délután látható a rendező Rézbánya Borban című, Radnóti Miklós emlékére készült dokumentumfilmje. A szerbiai Bor rézbányáiba hurcolt mintegy 6000 magyar zsidó sorsáról, életéről, haláláról szóló filmben hét bori munkaszolgálatos mondja el élete történetét.
A fesztiválon bemutatják a Nemes László író-műfordítóról szóló Légüres térben című dokumentumfilmet, amelynek rendező-operatőre Solymos Tamás, valamint Szenes Hanna – Anikó címmel Dénes Gábor filmjét is láthatják az érdeklődők. Istenhit Auschwitz után? címmel Balázs Gábor eszmetörténész, Talmud, Tóra és a többiek címmel pedig Gábor György tart előadást.

magyartudat.com

8 thoughts on “Budapest egy hónapon át a zsidó kultúra fővárosa lesz

  1. Zsido kultura Budapesten? A buzifesztival nem volt eleg? Azonnal kiutasittani az izraeli nagykovetet hazankbol,es a magukat magyarnak mondo arulo politikusokat, a zsido betelepulokkel egyutt.

    1. Vajon ki a „zsidó” betelepülő ? Ezzel vigyázzon, mert lehet, hogy valamelyik saját rokonát
      is érinti, csak nem tud róla, hiszen itt mindenki magyar aki magyarul beszél és magyar
      állampolgár. Ha maga nem magyar, (pl román, szlovák, néger ..stb) akkor tévedtem.

  2. A MAGYAR urak baromsága. A magyar urak ezer éven keresztül mindig szem előtt tartották, hogy hatalmuk csak addig biztos, amíg nincs magyar etnikumú polgárság. Nem szabad követniük a nyugati népek példáját, ahol minden társadalomban volt viszonylag erős, saját etnikumú polgársága. Azt egyetlen királyunk nem engedte meg, hogy a városok polgárai magyarok legyenek, mert azok végül még autonómiát is követelnének. Ezért, ha éppen iparosra, kereskedőre volt szükségük, azokat idegenekből verbuválták, A XIX. század elejétől jelentkező kereskedő- és iparos hiányt enyhítendő, uraink örömmel fogadták a Galíciából, Ukrajnából ide igyekvő zsidókat.
    Másrészt azt kell látni, hogy a zsidóság bevándorlása idején Magyarország volt a saját etnikumú polgárságban a befogadó országok között a legszegényebb. Ebből fakadóan a polgárosodni akaró zsidóság számára itt volt a legerősebb a vákuum. Ezzel magyarázható, hogy a XX. század elejére a keletről szegényen bevándorló zsidók éppen Magyarországon értek el legnagyobb eredményt és érezhették a legjobban magukat. Tőlünk nyugatra minden országnak már jóval korábban kialakult az erős polgársága, ott a bevándorló zsidóknak eleve voltak gazdasági és kulturális versenytársaik. Nálunk úgy haladt előre a zsidóság mint kés a vajban. Nem azért, mert a hatalom urai szerették őket, hanem azért, mert nem voltak versenytársaik.

    1. Lehetne ezen változtatni,ha igazán akarta volna bármely orr-mány! valami csak lehet,mert azt látni külföldön,hogy a magyarokat kifosztó tolvajok menekítik kifelé a rabolt vagyont külföldre.Na ezt kellene leállítani minél előbb.

  3. sok idióta agymosott gyűlölködő náci barom….. büszkék lehetünk magunkra. veletek van tele az ország. attól hogy zsidó vallású még lehet akármilyen ember, ugyanúgy ahogy a szemetekben „tiszta vérű” magyar is lehet egy aljas kis tolvaj. próbáljatok már meg nem bőrszínben és vallásban, vagy ahogy ti mondjátok „fajokban” gondolkodni……

  4. Magyarország a magyar nép hazája. Történelmi antagonizmus van a két nemzet között.
    Miért ide szervezi a Fidesz már nem az első alkalommal a nagygyűléseiket: a rabbikonfernciát, a világkongresszust…?
    A többi EU-s országban ezt nem teszik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás