
Rendkívüli sajtóérdeklődés és rendőri biztosítás mellett megkezdődött a Cozma-ügy felülvizsgálati tárgyalása a Kúrián kedden reggel.

A tucatnyi elkövető közül csupán a három fővádlott ügye került a legfelsőbb bírói fórum elé, miután az ügyészség az ő vonatkozásukban felülvizsgálati kérelemmel támadta meg a korábbi jogerős ítéletet, amely jelentősen enyhítette az elsőfokú döntésben kiszabott életfogytiglani büntetéseket.
Kedden reggel Raffael Sándor elsőrendű, Németh Győző másodrendű és Sztojka Iván harmadrendű vádlottat bilincsben vezették be a Kúria földszinti nagytermébe, ahol mintegy félszáz érdeklődő jelenlétében iratismertetéssel elkezdődött a három napra kitűzött tárgyalássorozat.
Márki Zoltán, a Kúria büntető tanácsának előadó bírája után várhatóan az ügyészi felszólalás következik. A vádhatóság július elején indokolási kötelezettség elmulasztása és a tényállás ellentmondásai miatt nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Kúriához a Cozma-gyilkosság ügyében, kérve a másodfokú határozat hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését.
A Legfőbb Ügyészség képviselőjének felszólalása után, várhatóan már az első, keddi tárgyaláson elkezdődhetnek a védelmi felszólalások, melyek feltehetően a következő napon folytatódnak, majd a jövő hétre kitűzött harmadik napon kerülhet sor a Kúria határozatának kihirdetésére.

MTI Fotó: Soós Lajos
A legfelsőbb bírói fórum Cozma-ügyben eljáró tanácsának elnöke Kónya István, a Kúria elnökhelyettese és büntetőkollégiumának vezetője, a jelenlegi legmagasabb beosztású magyar büntetőbíró.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi lokál előtt, segítségére siető társait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.
A Veszprém Megyei Bíróság 2011 júniusában első fokon, nem jogerősen életfogytiglant szabott ki Raffael Sándorra és Németh Győzőre, Sztojka Iván pedig húsz év fegyházbüntetést kapott. A fellebbezések folytán a Győri Ítélőtáblára került ügyben 2012. április 27-én kihirdetett jogerős ítéletben azonban jelentősen enyhítették a három fővádlott büntetését: Raffael Sándort és Németh Győzőt tizennyolc-tizennyolc év, Sztojka Ivánt pedig nyolc év börtönre ítélte a másodfokú bíróság.
A tábla indoklása szerint a cselekmények nem tekinthetők életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható minősített emberölés kísérletének, ehelyett emberölés és testi sértés állapítható meg, ami ebben az ügyben legfeljebb 20 éves szabadságvesztéssel sújtható.
A „nagy visszhangot kiváltó, esetenként túlzottan enyhe, következetlen vagy ellentmondásos ítéletek – köztük a Cozma-ügy – miatti” társadalmi felháborodásra hivatkozva pedig felvetette, hogy megfelelő-e a bírósági ítéletek szigora és következetessége.
Darák Péter, a Kúria elnöke akkor válaszában jelezte, hogy az igazságszolgáltatás pártatlanságára tekintettel nem lát lehetőséget az igazságügy-miniszteri kérés teljesítésére.
Nyáron elkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a kártérítési per, melyben a meggyilkolt sportoló hozzátartozói hozzávetőleg mintegy negyedmilliárd forintot követelnek az elkövetőktől.
MTI/magyartudat.com