Ha még nem láttad

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy az illegális bevándorlók többsége nem érdemel együttérzést, mert általában fiatal, egészséges és anyagilag jól bebiztosított emberekről van szó, akik a gyermekeket csak élő pajzsként használják céljaik eléréséhez.

A cseh köztársasági elnök erről vasárnap a blesk.tv prágai internetes bulvártelevízióban közvetített interjúban beszélt.
„Én is együtt érzek az Európába érkező menekültek gyerekeivel, de nem értem, hogy szüleik miért hozzák őket magukkal és teszik ki őket a vízbefulladás veszélyének a gumicsónakokon. Ez kiváltja a gyermekekkel való jogos együttérzést, de az jogtalanul átterjed azokra is, akik ezt nem érdemlik meg” – mutatott rá Zeman.
„A menekültek többségét olyan férfiak teszik ki, akiknek egyik zsebében iPadek vagy iPhone-ok, a másikban pedig eurók vagy dollárok ezrei lapulnak” – állította a cseh államfő.
Zeman ismételten elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint Csehország nem bánik megfelelően a menekültekkel. „Az érintettek egyetlen célja, hogy bírálataikkal reflektorfénybe kerüljenek” – jelentette ki.
Visszautasította a Brüsszel által javasolt menekültkvótákat is. Azt mondta, támogathatónak tartja elődje, Václav Klaus javaslatát, hogy a kvótákról népszavazáson dönthessen a cseh lakosság.
A cseh államfő egyébként a menekültügyben már számos más hasonló, hangzatos kijelentéssel okozott meglepetést. Így például azt üzente a migránsoknak, hogy „senki nem hívta ide magukat”. Kijelentette, hogy az érkezők a cseh törvények helyett a saríát (iszlám törvénykezést) fogják követni, valamint azt, hogy a hűtlen nőket meg fogják kövezni, a tolvajoknak pedig levágják a kezét. Zeman emellett arról beszélt, hogy a muzulmán nők által viselt fátyol „megfoszt minket a női szépségtől”, noha ez szerinte „bizonyos nők esetében előny, de ők nincsenek sokan”.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa „iszlámellenesnek” minősítette Zeman kijelentéseit, mire az államfő azt válaszolta, hogy Zeid Raad al-Husszein kampányt folytat Csehország ellen.

magyartudat.com

One thought on “Cseh államfő: Az illegális bevándorlók többsége nem érdemel együttérzést

  1. Megint egy ostoba! You-Tube-on filmeket nézhetne Sziriai háborúról! Ha nem akar katona lenni, valamelyik oldalon, marad az elhúzás! Pénz, és kapcsolattartásra képes telefon fontos kellék! Majomeszű!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás