Csökken a Németországban állomásoztatott amerikai katonák száma- A védelmi miniszter hisztizik

Fotó: BR

A német védelmi miniszter helyteleníti a Németországban állomásoztatott amerikai katonák csökkentését, és nem tartja megfelelőnek a döntés indoklását.

    A NATO “nem kereskedelmi szervezet, a biztonság pedig nem árucikk” – fogalmazott Annegret Kramp-Karrenbauer német hírportálok szerdai jelentései szerint az általa vezetett Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány egy kedd esti berlini rendezvényén. A tárcavezető Donald Trump minapi nyilatkozatára utalt, amelyben az amerikai elnök kifejtette, hogy azért rendelkezett a Németországban állomásoztatott amerikai csapatok egy részének kivonásáról, mert úgy véli, Németország a kereskedelem területén nem igazságos az Egyesült Államokkal, és nem teljesíti a szerinte a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő összeget jelentő hozzájárulási kötelezettségét a NATO-ban.
    Annegret Kramp-Karrenbauer aláhúzta, hogy a NATO a szolidaritásra és a bizalomra épülő szövetség, a Németországban és Európában máshol állomásoztatott amerikai katonák pedig “a biztonság garanciáját jelentik a NATO-ban mindenkinek”, így az Egyesült Államoknak is. Hozzátette, hogy Németország továbbra is szívesen látja az amerikai katonákat, és az Egyesült Államok iránti szolidaritását az is mutatja, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások után csatlakozott az Egyesült Államok afganisztáni műveletéhez, amelyben német katonák is meghaltak.
    Donald Trump hétfői bejelentése szerint 9500 fővel – 34 500-ról 25 000-re – csökkentik a németországi támaszpontokon szolgáló amerikai katonák számát, válaszul arra, hogy Berlin “vétkes módon” nem teljesíti NATO-beli anyagi hozzájárulási kötelezettségét.
    A NATO-tagállamok vezetői 2014-ben tartott walesi csúcstalálkozójukon vállalták, hogy a következő 10 évben a GDP 2 százalékának megfelelő szint irányában, annak közelébe növelik védelmi kiadásaikat. A washingtoni vezetés ezt a vállalást évek óta rendszeresen úgy értelmezi, hogy el kell érni a 2 százalékos szintet, és élesen bírálja Berlint a védelmi kiadások túl alacsonynak tartott szintje miatt.
    A német kormány a walesi csúcs óta fordulatot hajtott végre a védelmi politikában, ismét több forrást összpontosít a hidegháború vége után a figyelem középpontjából kikerült területre. Így a védelmi költségvetést a 2014-es 32,4 milliárd euróról (11,1 ezer milliárd forint) 2015-ben 33 milliárd euróra emelték, majd 2016-ban 34,3 milliárd euróra, 2017-ben 37 milliárd euróra, 2018-ban 38,5 milliárd euróra, 2019-ben pedig 43,2 milliárd euróra. Az idén már 45,2 milliárd eurót fordítanak erre a célra, vagyis nagyjából egyharmadával többet, mint öt évvel korábban.
    A tervek szerint a GDP-arányosan 2 százalékos szintet ugyan csak 2031-ben érik el, de az idén a korábban vártnál nagyobb ugrás várható, mert a koronavírus-világjárvány miatti gazdasági visszaesés következtében rekord mértékben, a kormány előrejelzése szerint 6,3 százalékkal csökken a GDP.

Magyar Tudat

1 thought on “Csökken a Németországban állomásoztatott amerikai katonák száma- A védelmi miniszter hisztizik

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás