Csőtörés történt hétfő délután a szegedi Aradi vértanúk terén, a feltörő víz több helyütt megrongálta az aszfaltot – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Az aszfalt résein feltörő víz a környező utcákba is befolyt, és örvényeket keltve ömlött be a csatornarendszer víznyelőibe. A javítás idejére a rendőrség lezárta a Tisza Lajos körút érintett szakaszát, így a 8-as trolibuszok közlekedése is szünetel.
Istokovics Zoltán, a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója a helyszínen az MTI-nek elmondta, egy 300 milliméteres azbeszt-cement cső törött el a föld alatt.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
A csőtörést az aszályos időjárás okozhatta, mivel a viszonylag öreg és rendkívül rideg csövek a kiszáradó talaj legkisebb mozdulására is megrepedhetnek. A jelenség nem ritka, a városban még három hasonló, bár lényegesen kisebb csőtörés van – közölte.
A vízömlés megállításához több háztömbnyi területen el kellett elzárni a vizet. Az érintett szakasz kiiktatása néhány óra alatt megtörténhet, és ezt követően helyreáll a vízszolgáltatás – tudatta a vezérigazgató.
Utána föl kell bontani az aszfaltot, és kicserélni a törött csődarabot, ez a munka néhány napig eltarthat – tette hozzá Istokovics Zoltán.
MTI/magyartudat.com