Az alkotmánytellenzők makacs állítása most ez: az új alkotmány kettészakítja a társadalmat.

Tölgyessy Pétertől Heller Ágnesig és vissza, a mikroszkopikus méretű LMP-től a szabad szemmel is látható MSZP-maradékig ezt gajdolják bele a fülekbe, és a nemzeti tartású alkotmány elleni fellépéshez keresnek támogatást nyugaton és Közel-Keleten, mindenütt, ahol csak lehet.

Vádaskodnak a fröcsögő, zsigeri magyargyűlölet hangján, sápítoznak a Jászi Oszkár-féle doktrinerség életidegenségével, s a tények éppen úgy nem zavarják őket, ahogy mesterüket sem zavarta soha.

Mert a valóság éppen az ellenkezőjét mutatja.

Nemcsak az Országgyűlésben kétharmados többséget eredményező vitathatatlan választói felhatalmazás, nemcsak az összes megyére kiterjedő Fidesz-vezetés, nemcsak a Budapestre és egy-két kivételtől eltekintve az összes városra érvényes önkormányzati győzelem, hanem az az ennél is mélyebb meggyőződés képez valami mély, hallgatólagos egységet a nemzetben, hogy most meg kell szabadulni a régi alkotmánytól, amely a rendszerváltás idején keletkezett.

A magyarság nagy többsége ugyanis a kezdeti rövid öröm után magával a rendszerváltással került szembe, mert felismerte hamisságát.

Azt a rideg tényt, hogy ugyanazok forgatják ki mindenéből, akiket le akart váltani. 

 Most egy kicsit más a helyzet.

A Jászi – Heller – Tölgyessy-sor egy kicsit hátrébb van szorítva. Az alkotmány mögött álló nagy többségnek nem kell többé tartania Heller és Tölgyessy pártjainak visszatérésétől.

S ha valamivel elégedetlen ez a nagy többség, az éppen a magyarellenesek kiszorításának nem kellő erélye, sebessége.

Az igazságérzet azt súgja, hogy az elkövetett bűnökért, rablásokért, kiárusításokért kemény büntetés járna.

Ebben a most kialakuló nemzeti egyetértésben éppen az az erő, hogy a többség látja ezt az igazságérzeten esett csorbát, mégsem háborog érte, ezt is elfogadja.

Nem a Fidesz-kormány munka közben elkövetett hibáinak pártvaksággal való elnyelését, kritikátlanságát jelenti ez a nemzeti egyetértés, hanem a fölényben lévők magabiztosságát, bölcsességét.

A magyar ember sohasem volt bosszúálló, s még azokon sem akar bosszút állni, akik egykoron bosszúállással kezdték hatalmuk gyakorlását.

Ha újra kormányképesnek látná a Jászi–Heller–Tölgyessy–Gyurcsány-vonalat nem, volna ennyire elnéző.

A kettészakadottságot az arányok sem igazolják.

Amikor a kiszakadó fél ennyire kicsi, a másik pedig ennyire nagy, nem lehet kettészakadásról beszélni.

A kettészakadás fogalmilag azt feltételezi, hogy mindegyik fél megáll a lábán, s ha számszerűen vannak is különbségek, mindegyik ugyanabba a nagyságrendbe tartozik.

A XVI. században a három részre szakadt országban Erdély és a hódoltsági terület, valamint a Habsburg-kötelékben megmaradt Magyarország azonos nagyságrendbe tartozott, most azonban az új Lipótváros egy részét és Angyalföldet birtokló MSZP és LMP, az elmúlt rendszer járadékosait és kivételezettjeit összetömörítő szigetként nem tekinthető azonos nagyságrendnek az egész országgal.

A Jászi–Heller–Bolgár György-vonal hátországát nem néptömegek képezik, hanem egy mérhetetlen nagy sajtóbirodalom.

Ezt a sajtóbirodalmat idegen, nemzetközi tőke működteti. Követelőzéseihez a Soros-pénzek és a Bilderberg-csoport támogatása ad fedezetet.

Valamint a megszokás.

Ez a megszokás nagyon érdekes dolog. Sajátos magyar nemtörődömség ez, bizony.

Ez a Heller Ágnes arcú, bolsevik, lipóciai kisebbség soha, egy pillantig sem volt többségben, de 1945 óta, s különösen 1948 óta magát számszerű népi többségnek nyilvánította.

Erőszakkal, terrorral, megfélemlítéssel, bosszúállással. Végül maga is elhitte, hogy a többség nevében uralkodik. A magyarság viszont nem hitte el, de megszokta.

Nagyon hosszú volt az elnyomó, idegen rendszer és rövid a megszakítás, a forradalom két hete. S azt minden előzőt felülmúló megtorlás követte.

Ez után a megtorlás után célszerűbb volt a rendszert megszokottnak minősíteni, mint ellenállni.

A magyarságnak az életösztöne, az élvemaradás parancsa súgta, hogy nyilvánítsa megszokottnak a rendszert, mivel nem tudja felborítani.

A magyarság így aztán ebben a megszokásban szocializálódott.

Ez eddig rendben is volna, ha most ezzel a tompultsággal nem élnének vissza éppen azok, akiket megszokottnak nyilvánítottunk a nagy kényszerek idején.

A kényszer elmúlt, ezt éppen az új alkotmány is bizonyítja, de itt maradt a megszokás.

És a megszokottak roppant kiterjedésű sajtóhatalma, kábítószer-kereskedelme, gajdolása és fenyegetőzése.

Ha nem volna ez a megszokás, nem lehetne azt állítani, hogy az ország kettészakadt.

Aki ilyet állít, azt nem a rendőr vinné el, hanem a mentők, ha nem volna a megszokás.

A magyarság ma veszélynek teszi ki magát, ha a megszokás kényelmében és tunyaságában meghagyja sajtóhatalmában és a kultúrájának irányító posztjain a Jászi–Heller vonalat.

Néhány száz, vagy néhány ezer különállása, privilégiumainak elvesztése miatti acsarkodása nem tesz kettészakadottá egy több mint tízmilliós nemzetet.

A több mint tízmillióba a határokon kívüli magyarok alkotmány elfogadását is beleértve.

Ez képtelenség és mégis, mivel évtizedeken át meg kellett szokni, hogy Hellerék – majd Hillerék – osztják a pénzt az észt, a mai hatalom is eltűri őket odafönt, a szokott helyen.

Filozófus természetesen lehet valaki nyolcvan fölött és író is vagy szerkesztő.

Gondolatait is ki lehet adni, ha vannak neki gondolatai. Heller Ágnest azonban most nem a gondolatai miatt kérdezi, nem filozófusi minőségben kérdezi az elszámoltatási kormánybiztos, hanem pénzosztás miatt. Jóval túl a nyugdíjkorhatáron került a nemzetközi támogatást élvező filozófusnő pénzosztó pozícióba és a megszokás miatt nem arról kérdezik, hogy ez hogyan lehetséges egyáltalán, hanem arról, hogy részrehajló volt-e és elszámolt e sok millióval.

Pedig nem az a kérdés, hogy mennyit tett el maga a filozófus asszonyság, mint megélhetési filozófus, hanem az, hogy éltes korában hogyan és miért került pénzosztó helyzetbe.

Nem volt ez egy származás révén és mondjuk ki: bolsevizmus révén szerzett privilégium?

Nem volt-e a tunya megszokás műve, hogy a filozófusnőt és a többieket is nemcsak szakmájuk gyakorlásában, hanem pénzosztóként, azaz hatalomban is megtűrte a megváltozott rendszer?

Kinek és miért van hatalma ma is fenn, a pénzosztás Olimposzán tündökölni, aki ráadásul meg sincs erre választva.

Világos, hogy filozófusnak lenni nem választás kérdése, filozófusnak vagy születik valaki, vagy kinevezést kap rá egy hatalomtól.

Minden hatalomnak kell saját filozófus és minden hatalom keres magának filozófust és csinál magának filozófust.

Ez rendben is van, ettől még a hatalom filozófusa lehet valódi, termékeny gondolkodó.

Az azonban képtelen helyzet, hogy egy leváltott rendszer filozófusait, kinevezett és felhasznált, alkalmazott filozófusait az új rendszer fő-fő filozófusainak ismerjen el, holott tudja, hogy ellenségesek vele.

Az pedig a képtelenségek képtelensége, hogy ezekre még hatalmas pénzeket bízzon és eltűrje őket a katedrán, holott látja, tudja, hogy ellene, a hatalmas többséggel megválasztott törvényes hatalom ellen nevelik a bölcsészeket.

Ez csak annak a megszokásnak a műve lehet, amely még az új kormányt is behálózza és a képtelen helyzet elfogadására ösztönzi.

És azonnal meg is kapja jutalmát az új rend és a kormánya, mert ezek a filozófusok azonnal alátámasztják sajtójuk állítását: az új alkotmány kettészakítja a társadalmat.

De hát mire is szakad szét ez a társadalom? Néhány marxistára és lukácsistára, meg Magyar Bálintra, aki kitalálta és megszervezte, hogy ezek pénzt oszthassanak és a pénzosztással ellenfilozófiát működtessenek és milliókra, akik megszokták ezeket ott fent a pénzosztás tetején?

A dolog szánalmas.

Nézzük meg, mit köszönhetünk ennek a tunya és már útban lévő megszokásnak.

Köszönhetünk mindenekelőtt egy politikai paktumot.

A megszokásnak a kihasználásával tudott politikai paktumot kierőszakolni a SZDSZ 1990-ben. A megszokottak részéről azt Tölgyessy látta el kézjegyével, s most ő beszél az ország kettészakadásáról.

Szép, nem?

Részben e miatt a paktum miatt tartott 2010-ig a képtelen rendszer, de úgy látszik, még ma sem múlt el.

Hazugságokkal és külföldi nyomásokkal erőszakolták ki azt a paktumot, amely ennek a törpe filozófus kisebbségnek megadta a lehetőséget, hogy megkapja a médiumokat és az ország gyakorlatilag értékesebb felét, a pénzhatalmat, és a privatizálás lehetőségét.

Akkor ezek a filozófusok azt mondták, írták, tanították, hogy az állam rossz tulajdonos.

Akkor az ország valóban ketté lett szakítva, mert akkor még sok embert tudtak becsapni.

És még üldözésre is volt erejük. A megszokás ereje még ezt is elfogadta tőlük.

De annak a megmagyarázása, feltárása, hogy az óriási többség ma hogyan törődik bele ebbe a képtelen helyzetbe, s hogyan hagyja magát a saját erélytelensége, megszokása által vezettetni, még hátravan.

Miért ekkora úr itt a megszokás, még akkor is, ha egy sújtó igazságtalanságot kell megszokni?

A magyarság még ma is rendkívülinek, hihetetlennek tarja, hogy uralomra került a saját hazájában?

1944. március 19-én megszállták a német csapatok Magyarországot és elvágták annak a függetlenségnek a köteleit, amelyet sok nehézség közben, sok hibával magának megteremtett a nemzet Horthy Miklós huszonöt éve alatt.

Most pedig ezek a megszokásból eltűrt filozófusok és a sajtójuk azt állítják, a nemzeti függetlenséget nem szakította meg a német megszállás, tehát a deportálásért a magyarság és rendszere, a Horthy-rendszer is felelős.

Tölgyessy, a paktum egyik aláírója is ezt állítja.

Aztán egy másik előjelű megszállás következett, amely egy másik magyarellenes garnitúrát nevezett ki az ország élére, hogy most ezt szokjuk meg és amikor ezt ötvenhatban megszokás helyett elkergette a nép, újra rátelepítették.

Apró változtatásokkal, a megszokást megkönnyítendő. A törpe kisebbség uralmának leghosszabb korszaka következett.

A Kádár–Aczél-rendszer borzalmasan túlélte önmagát, mert borzalmasan megszokottá vált.

Lassan kiderült, hogy éppen a léleknek van erre szüksége, az elfogadhatatlan megszokására. Könnyítenie kell a terhein.

Az alkotmányt ellenzők most a megszokásra építenek.

Egykori privilégiumaikat helyezik a megszokás serpenyőibe.

Adjátok meg nekünk, amit tegnap kényszerből megadtatok, mert az nekünk jár.

Már nem akarják az egész hatalmat, mert látják, tudják, hogy azt egyhamar nem képesek visszaszerezni.

Már csak a privilégiumaik megtűrését kérik. Maradjanak ők a filozófusi pénzosztás helyzetében, az ország dolgával meg kínlódjon más.

Ne legyen elszámoltatás, ne legyen felelősségre vonás. Ezzel ők most beérik, igaz, közben felfordulás-szervezésben is gondolkodnak, de egy kicsit félnek is tőle.

Mert, ha kitör valami, az velük szemben csak elsöprő és kegyetlen lehet. Jobb tehát, ha a többség kormánya adja és szavatolja nekik privilégiumaikat.

A kormány tartsa fenn a megszokást, amely őket privilégiumaikban tartja meg. Erre mondták azt régen, hogy ügyes. (kabaréban: ögyes.)

Az ország, a társadalom egyáltalán nincs kettészakadva.

De nekik ez az egyik ősi privilégiumuk, hogy ezt állíthatják – Jerikó falait ordításukkal körbezárva.

Már nincs másik fél a kettészakadtsághoz.

Már csak egy emigrációs lelkületű, alapvetően bolsevista hajlandóságú kör állítja ezt – magát nyugtatva.

És természetesen, idegen megbízásra, idegen szolgálatban, idegen érdekek képviseletében cselekszik.

Mert ez a külső erő nem adta fel. Magyarország új alkotmányostul is kell neki.

Az idegen hatalom nem mondott le Magyarországról.

Mert aki Közép-Kelet Európát, s benne a szívet, a Kárpát-medencét birtokolja, az a világhatalmat birtokolja.

Ezt már az első világháború előtt megírták Amerikában és erre a globalizáció egyik mai teoretikusa Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is hivatkozik.

A globalizáció azonban már nincs a régi erejében.

Ma már nemzeti összefogással ez a bekebelezési szándék kivédhető.

Összefogással igen, de megszokással nem.

2011. május 1.

Magyar Tudat

One thought on “Csurka mondta- Aki Kárpát-medencét birtokolja, az a világhatalmat birtokolja”

  1. Jó dráma- és színműíró volt, a politikai tevékenysége felejthető (idézet színészektől).
    Talán írónak klasszikus lesz, ellentétben kollégáival, Berkesivel és Raffayval, akik fércműveket írtak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük