Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Déltől 12 órára elsötétül az RTL Klub képernyője hétfőn, a csatorna a médiahatóság által kiszabott büntetést hajtja végre.

A televízió honlapján is tájékoztatja nézőit, mint írták, a Mónika show egy korábbi adása miatt szabták ki rájuk a 720 perces elsötétítést. A műsorfolyam éjfélkor folytatódik. A közlés szerint az RTL Klub megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy a 2009. március 2-án sugárzott, Mónika show című műsorszámot nem megfelelő korosztályi csoportba sorolta be és nem megfelelő időpontban sugározta, továbbá a műsorszám előzeteseit sem megfelelő időpontban tette közzé.
Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az MTI megkeresésére röviden annyit mondott: a határozat szerint egy hétfői napot kellett kijelölni a bírság végrehajtására, a bíróság jogerős ítéletét pedig – mivel az RTL Klub megtámadta az akkor még Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által kiszabott bírságot – nem régen hirdették ki. Hozzátette: mivel 12 órás elsötétítésről van szó, ez jelentős bevételkiesést jelent a csatornának.
Az ORTT még 2009. július 3-án szabta ki a büntetést az RTL Klubra, amely már akkor jelezte, hogy pert indít az álláspontja szerint túlzó szankció miatt.
A kereskedelmi csatorna 2009. március eleji délutáni talksow-jában két, szexualitással kapcsolatos témát is tálalt, az ORTT szerint nem megfelelő időpontban és nem megfelelő módon.

MTI/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás