Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

A vajdasági kormány ma újabb, 25 tonna lisztből álló humanitárius szállítmányt juttatott el összesen mintegy 800 ezer dinár értékben a koszovói népkonyháknak.

„A legveszélyeztetettebbeknek segítünk. Hat népkonyha működik, amelyeken mintegy 1800 ember étkezik, köztük két általános iskola nyolcvan diákja is. Ezeknek az embereknek nincs kihez fordulniuk, elszigetelten élnek az észak-koszovói területen kívül, és bizonyos tekintetben nagyon el vannak hanyagolva” – jelentette ki Bojan Pajtić tartományi kormányfő.

Pajtić emlékeztetett, hogy Vajdaság hat év alatt több mint 10,5 millió dinár értékű segélyt küldött élelmiszerben, egészségügyi és építőipari termékekben.

A vajdasági segély a raška–prizreni érsekség és a koszovói Szerb Pravoszláv Egyház kezdeményezésére indult útnak. A tartományi kormány az ő felkérésükre már két korábbi alkalommal is küldött segélyt.

Pajtić elmondta, meg kell nyitni a piacot, hogy Koszovó lakosai, akiknek most segítenek, maguk is el tudják adni az általuk termelt mezőgazdasági termékeket, és így el tudják tartani magukat.

(Beta)

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás