Délvidék- börtönben a temerini fiúkat ártatlanul börtönbe juttató

M.J aki egyben ismerté vált a hungarofóbiájáról- magyar gyűlöletéről végre rácsok mögött van és ismét egy magyart károsított meg csak sajnos ezúttal magyar halottól van szó akit ráadásul a szerb szomszédok öltek meg!

Mint ahogy az számos médiai és rendőrségi közleményben megjelent az adott rendőr a helyszínelés alatt több mint 30000 eurónyi összeget talált az idős bácsi élés kamrájában, mivel a lopók és a gyilkosok azért támadtak rá idős szomszédjukra , mert azt hallották, hogy az idős bácsinak sok pénze van.

De csupán 1000 eurót találtak s mikor végeztek az idős magyar emberrel akkor a szennyvíz tárolóba dobták.

A rendőrség azzal a bejelentéssel jött vizsgálatot végezni, mivel a bácsikát már régóta nem látta senki, és hogy legyen apropója is ennek a szégyenteljes gyilkosságnak, pont azok a szomszédok jelentették be eltűnését aki egyben mégis gyilkolták az idős magyar embert.

Mikor a rendőrök is rájöttek erre a nagyon durva és egyben furfangos bűnügyre azonnal börtönbe zárták az elkövetőket!

Igen ám, de hogy az esetnek még itt ne legyen vége az okos és egyben magyar gyűlölő nyomozó a rendőrségi páncélszekrényből ellopta a pénzt ( 30000 eurót) és állítólag ” elkártyázta”

A mocskosság akkor derült ki mikor az idős magyar ember lánya eljött , hogy átvegye édesapja tárgyait a rendőrségről , természetesen a pénzt is ekkor azonban a rendőrség illetékeseinek rákellet, hogy jöjjenek arra, hogy a pénz eltűnt, gyorsan előállították tisztességes kollégájukat, aki beismerte , hogy “elverte a pénzt” de hozzá tette , hogy nincs módjában vissza adni, így hát nagyon valószínű, hogy az immár duplán sérült család ( egyben egy családtag elvesztése és meglopása) is nagyot nyomhat a latban.

Mivel ez a szerb tisztességes rendőrnek nem állt módjában vissza adni a pénzt így hát valószínű , hogy a duplán vagy háromszorosan károsult család polgári peres úton fogja követelni immár sajnos megboldogult édesapja vagyonát.

Horváth Árpád

volt temerini fogoly

magyartudat.com

 

1 thought on “Délvidék- börtönben a temerini fiúkat ártatlanul börtönbe juttató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás