Összességében lényegesen javult Magyarország viszonya a szomszédos országokkal az elmúlt három évben – mondta Martonyi János külügyminiszter az idei külképviselet-vezetői értekezleten kedden Budapesten.
A tárcavezető értékelő beszédében kiemelte: a bizalomépítéshez idő kell, de sosem szabad feladni a reményt. Szerbia esetében sem látszott sokáig esély az előrelépésre, az ország mégis elismerte a nemzeti kisebbségek kollektív jogait (csupán papíron, a gyakorlatban semmi sem változott – a szerk), a két ország államfője pedig nemrégiben közös kiengesztelődési gesztust tett – mutatott rá. Ez is bizonyítja – tette hozzá -, hogy szívós munkával el lehet érni eredményt az érzékeny, nehéz kérdésekben is.
A kormánynak soha nem állt szándékában a vitás kérdések elhallgatása, de sokszor hatékonyabb, „ha nem élesítjük a hangnemet” – mondta.
Magyarán még mindig várat magára, hogy Magyarország karakán módon kiálljon saját külügyi érdekeiért. A mosolypolitika és a langyos külügy, felemás eredményeket is hoz. Hiszen igaz, hogy Szerbia elismerte az 1944/45-ben elkövetett bűneit, de csak egy gesztusértékű főhajtás és egy nyilatkozat szintjén. Áldozatokat mái napig nem neveztek meg, az elkövetők elítéléséről így máig nem beszélhetünk, míg az elkobzott vagyon visszaszármaztatása is csak hatályos ideig, hosszadalmas jogi úton lehetséges.
A szavak szintjén működő külügy az emberek mindennapjaira és mindennapi problémáira továbbra sincs kihatással.
Délhír
magyartudat.com
Ez eredménynek nevezhető? Ugyan már…