Ismeretlen tettesek a szabadkai temetőben ellopták az 1944/45-ös vérengzések emlékére állított Vergődő madár nevű szobrot, talapzatát pedig megrongálták a Magyar Szó online és a VajdaságMa délvidéki hírportál beszámolója szerint. Egyelőre nem tudni, politikai indíttatású ügyről vagy pedig lopásról van-e szó.

Maglai Jenő, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szabadkai városi bizottságának elnöke elmondta, nem tudni, mikor történt az eset, a Német Népi Szövetség koszorúzó tagjai vették észre, hogy az emlékmű nincs a helyén, és ők értesítették erről az illetékeseket.
„A szobrot kiszakították a helyéről, elvitték a talapzatról. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a rendőrség találja meg az elkövetőket” – mondta Maglai. Hozzátette: gyalázat, amit az elkövetők tettek, akár nyereségvágyból, akár politikai okokból lopták el a szobrot. Emlékeztetett arra is, hogy a délvidéki magyar áldozatoknak emléket állító Vergődő madár túlélte a milosevici időket is.

Vergődő madár, Szabadka, temető - Fotó: Vajdaság.ma
Vergődő madár, Szabadka, temető – Fotó: Vajdaság.ma

A szabadkai Zentai úti temetőben minden évben a Vergődő madár szobornál emlékeznek meg az áldozatokról. A temető 44-es parcelláján 852 embert öltek meg 12-től 80 éves korig.
Maglai Jenő elmondta, november 2-án mindenképpen megtartják a hagyományos megemlékezést a helyszínen.
A 350-400 kilogrammos, bronz turulmadarat ábrázoló szobor Kalmár Ferenc szobrászművész alkotása, aki a múlt héten hunyt el – adta hírül az MTI.

 

Címlapfotó: Vergődő madár, Szabadka, temető – Fotó: Magyar Szó

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás