Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Precedens értékű ítélet született a Dunaújvárosi Járásbíróságon, deviza, svájci frank alapú kölcsön ügyben. A bank által egyoldalúan megfogalmazott kölcsönszerződést a bíróság jogszerűtlennek ítélte és az adósok ellen folyó végrehajtási eljárást megszüntette.

Erről dr. Komjáti Sándor  tapolcai ügyvéd elmondta, hogy két ügyfele nevében kezdeményezett pert az egyik kereskedelmi bank ellen.

– Keresetet nyújtottunk be a végrehajtás megszüntetése érdekében, amivel a bíróság egyetértett és első fokon megszüntette a folyamatban lévő végrehajtási eljárást.  A bíróság az ítéletét indokolásában kifejtette, hogy egyetért az előadott érvekkel. A fogyasztási lakossági kölcsön szerződés ugyanis nem tartalmazza a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, a folyósításkor és  a törlesztéskor aktuális devizaárfolyam közötti különbséget,(árfolyamrést) amely a felpereseket terhelte, ezért a szerződés érvénytelen. Tisztességtelen az a magatartása a banknak, hogy nem nyújtott semmilyen tájékoztatást az árfolyamkockázattal kapcsolatban és nem értelmezte az árfolyamrés lényegét, holott ezek a kérdések olyan szakértelmet igénylő kockázatelemzést tesznek szükségessé, amely kizárólag az ilyen jellegű pénzügyi tevékenységet folytató bank oldalán van meg. Ezért tisztességtelen és semmis az olyan szerződési kikötés, amelyet az általános szerződési feltételként megfogalmazó fél egyoldalúan köt ki de amelynek értékeléséhez megfelelő szakértelem mindenképpen szükséges. A pénzpiacokat, az árfolyamkockázatokat „üzleti gyakorlata révén” ismerő bank így tisztességtelenül jut kedvezőbb helyzetbe a rejtett a felperesek, adósok által fel nem mérhető kockázatból eredően. A bíróság abban is egyet értett az általam képviselt felperesekkel, hogy az egyoldalú kamatemelés szintén jogszabályba ütközik, mert nem átlátható, nem kiszámítható, nem érthető – hangsúlyozta dr. Komjáti Sándor ügyvéd.

Azt is megtudtuk, hogy a bíróság a végrehajtás megszüntetésén túl kötelezte az érintett bankot az ügyvédi, végrehajtási költségek kifizetésére.

– Úgy gondolom, hogy a bíróság bátor és jogszerű döntést hozott egy olyan ügyben, amely sajnos sokakat érint hazánkban. Azonban a szóban forgó, precedens értékű bírói döntés jelzi minden hitel-károsult számára, van remény arra, hogy a jogtalanul kifizetett végrehajtási költséget, a jogtalanul megemelt kamatköltséget visszapereljék a banktól. Ez az esemény láncreakciót indíthat el hazánkban, és akkor még nem beszéltünk a gépkocsi hitelek körüli anomáliákról, amelyek szintén rengeteg család életét keserítették meg – tette hozzá az ügyvéd.

Szijártó János

(veol.hu)

magyartudat.com

5 thoughts on “Deviza kölcsön ügyben pert nyertek a bank ellen

  1. Az itt felsorolt érvekkel valamennyi devizahiteles élhet, mert kivétel nélkül mindenki ilyen hiányos felvilágosítást kapott. És nem az emberek felelőtlenek, hanem a háttéralku létrehozói, akik által szinte rábeszélték a magyar lakosságot a hitelek felvételére. S lám, mára kiderült miért is…

  2. Ezt valahogy nem értem, idézek: „A bank által egyoldalúan megfogalmazott kölcsönszerződést a bíróság jogszerűtlennek ítélte” – és akkor? Ez azt hozza magával, hogy a szerzödés nem lett perfekt (érett ki), a bank (útólag) nem adott kölcsönt, tehát az összeget vissza kell kapnia. És devizben, ha abban adta ki. Namármost a vevö (tegyük fel) a házat nem tudja – pénz nélkül – megvenni és az eladó???? Akinek semmi köze nincs a vevö és a bank problémájához. A vevönek ki kell mennie a házból (mert ingyen nem tarthatja meg). Mi itt a gyözelem??? Mi itt a logika??? A feljemény??? Állitólag 412.000 ember ment ilyen devízhitelbe: tehát epidemia lett – egymást bolonditották a hitelfelvevök. Mindenki boldog volt a kapott hitelnek, és a bank sem tudhatta, hogy egy pár évvel késöbb a váltókulcs ennyire a kölcsönfelvevök hátrányában fog lenni. A váltókulcs változását NEM a bankok okozták. Szóval én egyre kevesebbet értek az egészból. Nagy nyafogás.

    1. Ha egyre kevesebbet értesz az egészből, akkor javasolom, hogy hallgasd végig dr Varga István témába vágó előadásait a jútúbon.
      A legtöbb ismeret hiányos embert nem zavarja, hogy a bankok legkevesebb 6 törvényhelyet sértettek meg, akkor is a ?hitel? felvevő a hibás, mert megbízott a bankban, mint pénzügyi szakértőben.

  3. A cikk 2013-as. És ez mutatja, hogy az állam vezetése az állam alkotó magyar nép ellensége. Ugyanis a károsultak bírósági jogorvoslati igényeit leállították, de a végrehajtásokat nem. Tehát a bank léphet, a becsapott nem.

    1. Ez az kedves eSzeL! Nem véletlenül húzták elő ezt a két évvel ezelőtti esetet. Most már „csak” végrehajtanak, s félelmükben attól a csődtől, amibe a lakosságot belekergették,nehogy ők is átéljék, állandóan teletöltetik bankjaikat az adófizetők pénzéből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás