Ha még nem láttad

Az Igazságügyi Minisztérium örül annak, hogy megszületett a Kúria jogegységi határozata a devizahitelesek ügyében, és elemzi, milyen jogalkotási feladata származik belőle – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szerdán, a tárca államtitkárait bemutató sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.
A miniszter jelezte: a Nemzetgazdasági Minisztériummal elemzik, vizsgálják a kérdést, és várhatóan szeptemberre lesz álláspont arról, hogy milyen feladatokat kell végrehajtani a jogegységi döntéssel összefüggésben.
Arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy olyan megoldás születik, amelyben nemcsak a lakáscélú hiteleket, hanem a szabad felhasználású jelzáloghiteleket is érinti, azt mondta, a munkacsoport foglalkozik ezzel a kérdéssel is.
Hétfői jogegységi döntésében a Kúria kimondta: a devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető, az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött – mondta ki .
Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője hétfőn közölte, hogy az őszi parlamenti ülésszak kezdetéig elkészül az a törvényjavaslat, amelynek alapelve: minden visszajár a devizahiteleseknek, amit a bankok a jogegységi határozat értelmében tisztességtelenül vettek el. Adósok százezrei indíthatnának pereket, a pénz visszaszerzése azonban most már nem az ügyvédek dolga, hanem az Országgyűlésé – jelentette ki. Hozzátette: amint írásban kézhez kapják a Kúria döntését, tárgyalóasztalhoz ülnek az érintettekkel, de még a héten megkezdődnek az egyeztetések a devizaperekben érintett jogászokkal, majd az adósokat képviselő szervezetekkel is, és a kormány a bankszövetséggel is egyeztetni fog.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás