Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Különlegesen matricázott Taurus mozdonnyal ünnepli a GYSEV létrejöttét lehetővé tevő koncesszió kibocsátásának 140. évfordulóját a társaság.

A pénteken a soproni vasútállomáson tartott ünnepségen Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára arról beszélt: néhány évtizedes kihagyással ma újra szempont, hogy takarékos és környezetkímélő szállítási mód a vasúti, ezért a magyar kormány és az Európai Unió egyaránt elsőrangú célnak tekinti a vasútfejlesztést.
Az államtitkár emlékeztetett arra: a GYSEV az utóbbi években folyamatos építkezést folytatott, a társaság felújította a 2001-ben átvett Sopron-Szombathely vonalat és a 2006 óta kezelt Szombathely-Szentgotthárd szakaszt, egy éve pedig fennállásának legnagyobb bővítésén esett át a hálózat, amikor 214 kilométernyi pályaszakaszt vettek át a MÁV-tól.
Eközben egymilliárd forintos pályázati forrással vasútbiztonsági beruházások zajlanak – említette meg, hozzátéve, a GYSEV példája azt mutatja, hogy „az osztrák precizitást a magyar kreativitással ötvözve nagyon jól lehet dolgozni”.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) fennállásának 140. évfordulójára felmatricázott Taurus mozdony a felavatási ünnepségen 2012. október 12-én a soproni vasútállomáson.
MTI Fotó: Nyikos Péter

Dávid Ilona, a GYSEV elnöke azt emelte ki: a társaság vasútépítőként, -üzemeltetőként vagy épp munkaadóként éppúgy a folyamatos értékteremtést tűzte célul, mint amikor a sportot vagy a művészetet támogatta.
A korábbi különleges matricázású mozdonyokra utalva megjegyezte: most – az életműve nagy részét Eszterházán alkotó Haydn, a közeli Nagycenken született Széchenyi István, a Sopron környéki Doborjánban született Liszt Ferenc és Erzsébet császárné, királyné előtti tisztelgés után – elérkezettnek látták az időt, hogy a vasúttársaság saját magát is ünnepelje.
Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója hozzátette: nem kizárt, hogy épp a Győr-Sopron szakasz elkészültének 140. évfordulóján, 2016-ban zárulhat le a társaság újabb vasútépítése, a szakasz kétvágányúvá fejlesztése.
Az ország legnagyobb forgalmú egyvágányos szakaszának fejlesztése „nemcsak a GYSEV és Magyarország, hanem Európa érdeke is” – tette hozzá, jelezve, hogy a tervek már elkészültek.
A most felavatott Taurus mozdony két oldalán egy gőzlokomotív és a vasúttársaság legmodernebb szerelvénye látható egymás mellett, az egyik oldalon magyarul a másik oldalon németül olvasható a vasúttársaság elnevezését is adó települések neve, alatta az 1872-2012 évszámokkal.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás