IGOR HAKIMZJANOV: AZ „AZOVNÁL” RAJTAM NYOMTÁK EL AZ ÉGŐ CIGARETTACSIKKET, SZURONNYAL SZURKÁLTAK, MŰANYAG ZACSKÓVAL FOJTOGATTAK.

Igor Hakimzjanov, a DNR (Donyecki Népköztársaság) egykori honvédelmi minisztere elmesélte az Ukraina.ru c. kiadványnak: hogyan kínozták 2014 tavaszán. amikor ukrán fogságba esett.

Igor Hakimzjanov, a Donyecki Népköztársaság (DNR) legelső honvédelmi minisztere. Donyeckben portyázó ukrán egységek fogságába esett.
Kegyetlenül megkínozták.
Oroszország nemrégiben az Emberi Jogok Európai Bíróságán államközi panaszt tett Ukrajna ellen, amiért az – 2014-ben -megtámadta a függetlenségét kikiáltó Donbasszt, és égbekiáltó gaztetteket, emberiség elleni, háborús bűntetteket követett el. Igor Hakimzjanov megjárta az ukrán poklokat. És most kész tanúskodni a strasbourgi bíróság előtt.
Nem fog kelleni törnie a fejét, hogy mit is mondjon. Bőven van mit.

– KÉRDÉS: MINT ISMERETES, OROSZORSZÁG ÁLLAMKÖZI PANASZT NYÚJTOTT BE UKRAJNA ELLEN, A STRASBOURGI EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGÁNÁL (EJEB), AZ UKRÁN HADSEREG ÁLTAL 2014-BEN A DONBASSZBAN ELKÖVETETT HÁBORÚS BŰNTETTEKKEL KAPCSOLATBAN. IGOR, ÖN AZT MONDTA A SAJTÓNAK: KÉSZ TANÚSKODNI A BÍRÓSÁGON, OROSZORSZÁG OLDALÁN.

EGYEBEK MELLETT A KÍNZÁSOKKAL KAPCSOLATBAN IS.

ÖN MEGJÁRTA AZ UKRÁN FOGSÁGOT, AHOL KEGYETLENKEDTEK ÖNNEL, KÍNZÁSOKNAK VETETTÉK ALÁ.

HOGYAN TÖRTÉNT MINDEZ?

– VÁLASZ: 2014. május 6-án, Mariupolban estem az „Azov” (1) fogságába.

Az “Azov” terrorbrigád. Egyszerre hódítók, illetve megtorlók.

Azidőtájt Mariupolban tartózkodtam.

Olyan értesüléshez jutottunk, hogy az ukránok elfogtak egy civilt, és vitték kihallgatásra.

Ezért csapdát próbáltunk állítani.

Minthogy azonban nem rendelkeztünk elegendő információval, így rosszul mértük föl erőinket.

Ők három autóbusszal voltak, korszerű fegyverekkel, így mesterlövő puskákkal voltak fölfegyverkezve.

Nekünk csak kézi lőfegyvereink voltak, meg egy géppuska, amelyik, mint később, csata közben kiderült, többnyire csütörtököt mondott.

Mindezek következtében engem elfogtak, közeli jóbarátommal, Oleg Steppel pedig egy orvlövész végzett.

Ha valaki akkortájt fogságba esett, előbb a pszichológiai és fizikai megdolgozás több szakaszán is átesett.

Nyomást gyakoroltak rá.

Majd felszállították egy járműre, amin elvitték a kihallgatásra.

Aztán, már a pincében, – kínzások kíséretében – megkezdődik az alaposabb kihallgatás.

– K: ÉS HOGYAN KÍNOZTÁK?

– V: Hátrakötött kezekkel, összekötözött lábakkal feküdtem a földön, úgy ütöttek-vertek.

Egy műanyag zacskóval fojtogattak.

Meztelenre vetkőztetve rajtam nyomták el az égő cigarettacsikket.

Szurony hegyével vágásokat ejtettek a bordáimon.

A végére már a bordáim össze-vissza voltak szabdalva.

Amikor a műanyag zacskót húzták a fejemre, és próbáltam keresztülharapni a zacskót, vagy visszatartani a levegőt,

akkor ütlegelni kezdték a bordáimat, hogy ne próbáljam harapdálni a zacskót, illetve ne tudjam visszatartani a levegőt.

Amikor azután sikerült ráhúzniuk a fejemre a zacskót és összehúzni azt, akkor azt rajtam hagyták, míg el nem ájultam.

Aztán ahogy kezdtem magamhoz térni, a procedúrát újra és újra megismételték.

A kínvallatások közben a kihallgatók igyekeztek kihúzni belőled a szükséges információt.

Amikor Kijevbe vittek, a vizsgálati fogházba, ott engem először át sem akartak venni.

Egy merő vér voltam, kínzások nyilvánvaló nyomaival. Ugyanakkor erősen sántítottam is.

A helyzet az, hogy ha engem átveszek, onnantól rájuk hárul a felelősség az egészségi állapotomért.

Ráadásuk őket fogják vádolni azzal, hogy engem megkínoztak.

– K: ÉS AZT TUDJA, HOGY AZ „AZOVOSOK” KÖZÜL PONTOSAN KI KÍNOZTA?

– V: Álarcban voltak, a nevüket sosem mondták.

A fedőnevükön szólítgatták egymást.

Kínzóim egyike azután a mi fogságunkba került.

Az ő fedőnevét egyszerűen meg tudtam jegyezni.

Fedőneve társítható volt az igazi nevével.

Sajnos azonban nem tudtam a kezeim közé kapni.

Hiszen szeptember közepéig az ukránok fogságában voltam.

Mire visszaérkeztem Donyeckbe, addigra őt már kicserélték.

– K: AZ „AZOVOSOK” EGYMÁS KÖZÖTT UKRÁNUL, VAGY OROSZUL BESZÉLTEK?

— Oroszul.

– K: MENNYI IDEIG TARTOTTAK A KÍNVALLATÁSOK?

– V: Tudja, Gribojedovnak van egy veretes mondása: „A szerelmesek ügyet sem vetnek az időre”.

Ez, az én esetemre perefrazálva így hangzik: „Akit vallatnak, az ügyet sem vet az időre”.

Az „azovistáknák” egy napig, május 6-án voltam fogságban.

– K: AZUTÁN AZ „AZOVOSOKTÓL” HOVÁ KERÜLT?

– V: Először a BM mariupoli kirendeltségére akartak szállítani.

Ám Ljaskó (2) odatelefonált Moszijcsuknak (3), és követelte, hogy vigyenek a mariupoli repülőtérre – engem, és még egy embert, aki velem volt.

A nevére most nem emlékszem. Helikopterrel Harkovba vittek át minket.

Ott Avakov várt minket.

Ezt követően Kijevbe szállítottak minket.

– EGYÉBKÉNT LJASKÓ IS VALLATTA ÖNT.

Ljasko képviselő a Donyecki Népköztársaság első – elfogott – honvédelmi miniszterét, Igor Hakimzjanovot gyötri. Miközben a mariupoli repülőtéren várják a foglyot elszállító helikoptert. 

– V: Igen, ukrán újságírók föl is vették ezt a vallatást.

Igaz, nem minden került be a felvételbe.

Hiszen a kezeim hátra voltak bilincselve.

Mondtam is Ljaskónak: vedd le rólam előbb a bilincset, majd utána beszélgetünk.

Úgy értem, mint férfi a férfivel.

Erre elkezdett fenyegetni, hogy az emberei lelőnek engem, szökési kísérlet közben…

– K: ÉS A KÍNZÁSOK KIJEVBEN IS FOLYTATÓDTAK?

– V: Egy vizsgálati fogház cellájába kerültem.

Oda, amiről az előbb mondtam, hogy nem akartak fölvenni.

A továbbiakban aztán átszállítottak a „Lukjanovka” vizsgálati fogházba.

Ahol egy három fős, de négy személy részére kialakított zárkába raktak.

Ott két ukrán náci és egy amerikai ült.

A nácik azt gondolták, hogy egy kicsit megdolgoznak engem.

Előbb lelkileg.

Ám hogy ez nem jött össze nekik, akkor fizikailag is.

Ám ez sem sikerült nekik.

Amikor megpróbáltak megverni, az egyiknek elkaszáltam a lábát.

A másik ettől megijedt.

Ez után az incidens után csak félig csukott szemmel alhattam.

Hiszen megeshetett, hogy kést tartanak maguknál a cellában.

Az SZBU kihallgatásán aztán közöltem: ha ez még egyszer előfordul, vagy nem tesznek át egy másik zárkába, akkor nem állok jót magamért.

Áttettek.

– K: SOKAN VOLTAK-E OLYANOK, AKIKET, MINT ÖNT IS, EZEKBEN AZ UKRÁN INTÉZMÉNYEKBEN MEGKÍNOZTAK?

– V: Mindenkit!

Ezen mindenki átesett.

Megjegyzések:(1) Az „Azov” a félelmetes hírű, többi terrorkülönítménynél is rettenetesebb. Avakov belügyminiszter hozta létre, lényegében afféle halálbrigádnak. Neki is tartoznak engedelmességgel.

(2) Oleg Ljaskó, parlamenti képviselő, egy kisebb fasiszta párt vezére. Eltérő szexuális orientációja mellett a parlament botrányairól, bunyóiról hírhedt képviselője volt. Kedvelt időtöltése volt, hogy embereivel az ukrán hadsereg által frissen elfoglalt településeken termett, ott a megdöntött népi hatalom tisztségviselőire, aktivistáira vadászott, az elfogottakat vallatta, lelkileg gyötörte. Fennmaradt a videó, amin az elfogott Hakimzjanovot vallatja, ordítozik vele, miközben a mariupoli repülőtéren az értékes fogoly elszállítására küldött helikopterre várakoznak. (A repülőtérből hamarosan Ukrajna legnagyobb, legfélelmesebb börtön és koncentrációs tábor komplexuma lett.)

(3) Igor Moszijcsuk, az egyik terrorkülönítmény vezetője.

Csikós Sándor

Magyar Tudat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás