
Kanadában, egy kórházi elkülönítőben vizsgálják azt a férfit, aki nemrég érkezett a haza Nigériából, és a helyi sajtó értesülései szerint az Ebolával megegyező tüneteket mutat.
A Toronto közelében lévő Brampton város egyik orvosa közölte, hogy az illető lázas, és olyan tünetei vannak, mint amelyeket a Nyugat-Afrikában megbetegedett embereken megfigyeltek – közölte a CP24 televízió.
Azért különítették el, mert Nigériából érkezett, ahol már kilenc vérzéses lázban szenvedő beteget tartanak nyilván – mondta az orvos.
A William Osler-kórházban a páciens karanténba helyezésén kívül is hoztak óvintézkedéseket.
Az Ebola-járványban már 961 ember halt meg Nyugat-Afrikában, és egyelőre nem tudják feltartóztatni a járvány terjedését. Nigériában pénteken hirdettek ki egészségügyi szükségállapotot.
Közben megérkezett Spanyolországba csütörtökön az a katonai gép, melynek fedélzetén szállították azt a 75 éves misszionáriust, aki Libériában fertőződött meg a halálos Ebola-vírussal.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására.
magyartudat.com
Honnan szabadult ki?