Kanadában, egy kórházi elkülönítőben vizsgálják azt a  férfit, aki nemrég érkezett a haza Nigériából, és a helyi sajtó értesülései szerint az Ebolával megegyező tüneteket mutat.
A Toronto közelében lévő Brampton város egyik orvosa közölte, hogy az illető lázas, és olyan tünetei vannak, mint amelyeket a Nyugat-Afrikában megbetegedett embereken megfigyeltek – közölte a CP24 televízió.
Azért különítették el, mert Nigériából érkezett, ahol már kilenc vérzéses lázban szenvedő beteget tartanak nyilván – mondta az orvos.
A William Osler-kórházban a páciens karanténba helyezésén kívül is hoztak óvintézkedéseket.

Az Ebola-járványban már 961 ember halt meg Nyugat-Afrikában, és egyelőre nem tudják feltartóztatni a járvány terjedését. Nigériában pénteken hirdettek ki egészségügyi szükségállapotot.
Közben megérkezett Spanyolországba csütörtökön az a katonai gép, melynek fedélzetén szállították azt a 75 éves misszionáriust, aki Libériában fertőződött meg a halálos Ebola-vírussal.

egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította
Egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánítva.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására.

magyartudat.com

One thought on “Ebola-járvány- Fertőzés Kanadában és Spanyolországban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás