Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Együttműködési megállapodást írt alá egy, a magyarországi halfogyasztás népszerűsítésére, a termelékenység és a feldolgozás minőségének növelésére induló mintaprojekt előkészítésére Farkas Zoltán a Békés Megyei Önkormányzat elnöke és V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár csütörtökön Békéscsabán.

Az Egészséges halat a gyerekeknek! – A halfeldolgozás alapjainak megteremtése Biharugrán című mintaprojekt célja, hogy a termelékenységet fokozzák, feldolgozóipart telepítsenek Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű tórendszeréhez – mondta el a programról Farkas Zoltán az MTI-nek. Hozzátette: céljuk az is, hogy a foglalkoztatást növeljék a térségben.
A célpiac – kiemelten a gyermek-, és közétkeztetés – kiszolgáláshoz egy formázott, szálkátlanított, panírozott és elősütött termékcsalád kifejlesztése szükséges, az itteni termelésből származó halak közül a ponty, a busa és az amur kiválóan alkalmasak arra, hogy alapanyagként szolgáljanak – mondta.     A projekt megvalósítása növelné a foglalkoztatottságot, magyar halat juttatna a gyermekétkeztetésbe, szervesen illeszkedne az ország stratégiai terveibe és a megye azon célkitűzésébe, hogy Magyarország élelmiszergazdaságának egyik motorja legyen – tette hozzá a térség országgyűlési képviselője.
A projektnek köszönhetően a halgazdaságban jelenlegi 15 helyett 100-150 munkavállaló dolgozhatna, és a fejlesztéssel megvalósulna a biharugrai tórendszer komplex fejlesztése is.
A Biharugrai Halgazdaság Békés megyében a román határ közvetlen közelében van, a terület az ország egyik legnagyobb kiterjedésű, mintegy 2.000 hektár területű körtöltéses halastórendszere. Az itteni hal kiváló minőségű, mert a tavak ásványi anyagokban gazdag medre ízletes halhúst eredményez, magas fehérje- és alacsony, de kedvező összetételű, esszenciális zsírsavakban gazdag zsírtartalmat biztosít. Feldolgozóüzem hiányában azonban a megtermelt halakat jelenleg élve értékesítik hazai és külföldi piacokon. A kiváló minőség miatt külföldön rendívül keresett a termék, így a készlet nagyobb részét exportálják.
Magyarországon egyébként az egy főre eső halfogyasztás 4,5 kilogramm évente, mely az uniós 24 kilogrammhoz viszonyítva rendkívül kevés. A hazai halfogyasztás ugyan a statisztikai adatok szerint évről évre kismértékben nő, de ezt teljes egészében az importból származó árukészlet eredményezi. Ennek alapvető oka az, hogy a Magyarországon megtermelt halak feldolgozottsági szintje rendkívül alacsony.
A tanulmány kidolgozására 5 millió forintos megállapodást írtak alá a Vidékfejlesztési Minisztériummal. A tanulmánnyal 2013 tavaszára várhatóan elkészülnek, és a következő tanév második felében már a termékek közétkeztetésbe való bevezetése is megvalósulhat – mondta el Farkas Zoltán.
uszo.com/magyartudat.com

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás