Ferenc pápa imádságára és böjtjére vonatkozó felhívására szombaton több száz keresztény gyűlt össze és imádkozott Damaszkuszban. A hat órás közös imára a főváros ősi negyedében található díszes, római  katolikus Zeitouna székesegyházban került sor. A szertartást a melkita (görög katolikus) pátriárka,  Gregoire III Laham vezette, aki a közelgő amerikai támadás ellenére maradásra szólította fel híveit – adta hírül a Reuters.

Nővérek imádkoznak Damaszkuszban a római  katolikus Zeitouna székesegyházban 2013. szeptember 7-én. Fotó: Reuters
Nővérek és hívek imádkoznak Damaszkuszban a római katolikus Zeitouna székesegyházban 2013. szeptember 7-én. Fotó: Reuters

A szíriai háborús helyzet 2011. márciusában egy békés tüntetéssel kezdődött, később Bashar al -Assad elnök elleni fegyveres felkeléssé alakult. Szíria lakosságának többsége szunnita muzulmán (80%), a kisebbség viszont indai síita iszlám (1%) , amely összetűzésbe került Assad békés polgáraival.

Ferenc pápa három nappal ezelőtti beszédében a konfliktus katonai rendezését értelmetlennek nevezte, ezért tiltakozásképpen felszólította a világ 1,2 milliárd római katolikus híveit a szombati közös imára. A szíriai televízió élőben közvetítette a szertartást, amelyben az is elhangzott, hogy Szíria mélységesen elítéli a belügyeibe történő külföldi katonai beavatkozást. A beszédben elhangzott Obama Assad kormányára vonatkozó fenyegető „büntetése”.

A televíziós felvételeken jól láthatók voltak a szertartásra érkezők transzparensei: „Hands off Syria” („El a kezekkel Szíriától”). A szertartás szívszorító könyörgése a következő volt: „könyörgöm, könyörgöm, könyörgöm, drága testvéreim, maradjatok itthon! Ha elmentek, ki marad itthon? Most sokkal nagyobb szüksége van rátok a hazátoknak, mint valaha!”  „Maradunk, maradunk, maradunk, és felépítjük Szíriát” – hangzott a tömeg válasza.

A szertartás végén magasba lendültek a szír zászlók, azt jelképezve, hogy Jézus tiszteleg a hősi szíriai hadsereg előtt.

Fotó: Reuters

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás