Középbirtokos, nagy múltú nemesi családból származott. Nem tudni, hogy melyik hónapban és hányadikán született, mert a csányi plébánia anyakönyvei 1806-ban elégtek, ő maga pedig soha nem említette senkinek.
Ami bizonyos, hogy az 1790-es esztendőben a nagy múltú Csány család negyedik gyermekeként jött a világra. Tízéves korában a szombathelyi gimnáziumban kezdte meg tanulmányait. Képességei már ekkor megmutatkoztak, mindvégig kitűnően tanult, legtöbbször még az eminensek sorában is az első volt. A gimnázium befejezése után egy évig még Szombathelyen maradt, itt végezte el a líceum első osztályát. A másodikat már Zágrábban kezdte, onnan pedig 1808-ban a győri jogakadémiára vezetett az útja. A háború ekkor beleszólt az életébe. Miután Napóleon csapatai 1809 májusában Pozsonynál magyar földre léptek, az akadémia bezárta kapuit. 1813-ig Csány a 9. huszárezred kötelékében szolgált kadétként, majd alhadnagy lett a Lombardiában állomásozó 5. sz. Radetzky huszárezrednél. Részt vett a Napóleon elleni harcokban. E hadjárat során szerezte azt a súlyos égési sebet, amely állandóan kiújulva egészen a haláláig kínozta. Kortársai szerint Csány vékony, száraz, köhécselő ember volt és krónikus gyomorbajban szenvedett, amit orvosa a vegetatív idegrendszer zavaraival hozott összefüggésbe. Jogi tanulmányai elvégzése után belépett a császári hadseregbe. Huszártisztként 1809 és 1815 között részt vett a Napóleon elleni háborúkban. 1815-ben súlyosan megsebesült, kilépett a hadseregből és családja birtokán gazdálkodott. Részt vett Zala vármegye politikai életében.
Zsidókról:
„látható, hogy Szombathelyen a zsidók iránti ingerültség a polgárokban csak elfojtva, de kiirtva nincs, és ezt csak állandó s katonai erőnek Szombathelyen léte tarthatja vissza kitöréseitől.”
„Úgyszinte Zala megyében, jelesen szentgróti polgárvárosban, az uraság tulajdonának elfoglalását s a zsidók elleni ingerültséget katonai erő mutatása által a vétkesek befogatása mellett meggátolni, s a rendet helyreállítani sikerült, anélkül, hogy sorkatonaságnak védőleg történt fellépését bármi legkisebb erőszakra használni kelletett volna. – Szombathelyen azonban a zsidók iránti ingerültségnek még most is jelei mutatkoznak, amint ezt a tegnapi estvéli mozgalom tanúsítá – ugyanis a már több hetekkel ezelőtt a zsidók iránt elkövetett vétkes kicsapongások iránti vizsgálat tegnap megkezdetvén, miután ennek nyomán három lázítók, a helybeli polgárok közül befogattak volna, a polgárság egy része estve azok kiszabadítására törekedett, mielőtt azonban tettre került volna a dolog, a sorkatonaságnak, jelesen a gyalogságnak a katonai laktanyában, a lovasságnak pedig a városon kívüli felállítása, s a nemzeti őrsereg azon részének, melyben bízni lehetett, úgy a megyei erőnek is alkalmazása által ebbeli szándékukat meghiúsulni látván, a tervezett kiszabadítást megkésérteni nem bátorkodtak, – ezek szerint látható, hogy Szombathelyen a zsidók iránti ingerültség a polgárokban csak elfojtva, de kiirtva nincs, és ezt csak állandó s katonai erőnek Szombathelyen léte tarthatja vissza kitöréseitől.”
„Nagykanizsai királyi sóhivatal szóbéli jelentéséből azt értvén, hogy a muraközi aranymosók még mindeddig a varasdi só- és harmincadhivataloknál szokják béváltani a mosott aranyokat; hivatalosan felkérem főszolgabíró urat aszerint rendelkezni, hogy Kottori, Domború, Vidovec, Szentmária, Mihályovec és Perlak helységekben az eddig követett béváltási szokás, mi jelen körülményeinkben káros következéssel van kapcsolatban, megszüntessék. Minthogy azonban a szokásnak ebbéli megszüntetése az aranymosókat könnyen zsidó kézbe juttathatná, főbíró úrnak a körülményekhez alkalmazandó intézkedésétől elvárom, hogy ezen, az aranymosó népre keletkezhető kártékonyságnak is eleje vétessék, mi azáltal eszközölhető, ha a mosott arany béváltás végett a kanizsai sóházhoz vitettetik.”
A sidók elleni lázadás legközelebb Kőszegen tört ki félelmesebb modorban, s mint a vizsgálat mutatja, a végcél csakugyan rablás volt, mit csak a fegyveres polgárság eréles föllépése, s a kontatók elfogatása akadályozott, azonban jövő vasárnapra ismét mozgalmakról van szó, melyeknek elejét venni komoly előrelátást igényel – több helyeken a kedélyek csillapulni kezdenek, s a hosszabbra kitűzött határidők, melyek alatt a zsidóságnak a helyből távozni kelletik, addig a tettleges kitöréseknek mellőzésére szolgáland, mire bizton reményljük, még a vétkesek fenyítése, s eddigi eréles föllépések a legjobb hatást gyakorlandanak.”
„Ezen alkalommal kötelességünknek tartjuk béjelenteni azt is, hogy a szombathelyi kisebb vagyonú polgárság a nagyobb birtokosoktul olyforma aláírást eszközölt ki, miszerint azok 1000 f[orin]t büntetés terhe alatt magokat arra kötelezték, hogy most következő Sz[ent] György napon túl Moises-vallású lakosoknak szállást adni nem fognak; úgy látszik, hogy ezen aláírás magoknak a házbirtokosoknak sem tetszik, a jelen aggasztó körülmények közt azonban azt a rendetlenségek és zavarok miatt önmagok megrontani nem bátorkodnak, a sidóság ellenben az írt időben kivonulni vonakodik, sőt, hozzánk evégre már folyamodást is nyújtottak bé, Sz[ent] György napja közelít, és mi a tisztelt miniszteri bizottmánynak utasítása nélkül e kérdésbe beleavatkozni tisztünkhöz nem tartjuk, kérünk tehát e részben is elhatározott utasítást.
Az érintett tárgyak feletti rendelkezésünk s azok iránti jelentésünk közben ismételve felhívatunk a kőszegi mozgalmak elfojtására az illető városi hatóság által, és nem kis aggodalommal látunk a katonai erőnek elégtelensége miatt a legjobb igyekezet mellett is akadályokat előnkbe gördülve, mert éppen midőn Kőszegre egy csapat katonaságot a sidóság megtámadói rendreutasítása végett kirendeltük, vesszük a Sopron megyei nagymártonyi lakosság által elkövetett botránynak hírét15, s már it-ten a rendnek helyrehozására rendelkezésünk alatt lévő katonaságbul alig tudnánk valamit fordítani, habár a békének bizonyos feláldozása nélkül, ha a kirendelt helekből valamit kivonni lehetne is, ugyanazért bátrak vagyunk azon kérdést tenni, ha nem lenne-e e célszerűbb és gyorsabb Pozsony vidékérül az érintett vidékre katonaságot szállítani? A katonaság megszaporítását annál inkább szükségesnek és a közbátorság megtartására múlhatatlannak tartjuk, mennél inkább közelednek a megyékben a Sz[ent] György napi vásárok, főképp pedig a követjelentési gyűlések, mely alkalmakkal szokott leginkább a különböző szenvedély nyilatkozni.”
„A tábornoknak a Honvédelmi Bizottmányhoz intézett kérelmét ./. alatt ide zárom, azt helyesnek találom, mert tapasztalás nyomán mondhatom, hogy az utólagos díjazás kölcsönvételre és zsidó kezekre keríti az ifjú tiszteket, és kénszeriti sokszor előljáróikat is ostromolni az előlegezésre., – aztán a különbség előleges, vagy utólagos fizetés között haszon avagy kár tekintetéből a közállományra nézve figyelmet nem érdemel, de annál nagyobb figyelemre méltó a tisztek kinevezése.” (Csány László kormánybiztosi iratai)
„Itt a kalmárok (a kanizsai zsidó kereskedők – a szerk.), kik Bécsben hitellel bírnak, s azt kezdetben nálunk feltalálhatni nem hiszik, ellenünk dolgoznak, mert a bukástól félnek.” (Levelei)
Deák Ferenc reformpolitikáját támogatta, rövidesen a szabadelvű ellenzék egyik vezére lett. 1838-ban kormányellenes beszédei miatt hűtlenségi per folyt ellene.
1840-es évek elejétől Kossuth Lajos lelkes híve lett. Cikkeket írt a Pesti Hírlapba és jelentős részt vállalt a Védegylet szervezésében.Az Ellenzéki Kör tagjaként részese lett a március 15-ei forradalmi eseményeknek. Szerepet vállalt a pesti nemzetőrség szervezésében.
1848. Június 2-ától a nádor által aláírt okmány szerint teljhatalmú királyi biztosként szervezte a délnyugati országhatár védelmét. Felhatalmazást kapott, hogy a nemzetőrséget fegyverbe hívja és feladatává tették, hogy a mintegy 4 ezer főből álló fegyveres erővel a Dráva vonalát szemmel tartsa. Jellasics átkelését a Dráván nem tudta megakadályozni, de a visszavonulás során sikerült meggyőznie a tisztek többségét az ellenállás törvényességéről. Ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Jellasics támadását végül sikerült elhárítani.
A Batthyány-kormány lemondása után az Országos Honvédelmi Bizottmány teljhatalmú megbízottjaként működött a Jellasicsot üldöző magyar seregben, majd a feldunai hadseregben. A hadsereg felszerelési és ellátási ügyeit szervezte. Jó kapcsolatot alakított ki Görgei Artúrral, ami később lehetővé tette, hogy közvetítsen Kossuth Lajos és a tábornok között. December 31-étől a főváros kormánybiztosává nevezték ki. Nem értett egyet Görgei haditervével, ezért megvált a feldunai hadseregtől.
A főváros kiürítését szervezte, majd 1849. január 17-étől Erdély teljhatalmú kormánybiztosa lett. Kolozsvárról intézte Bem erdélyi hadseregének ellátását, valamint a polgári közigazgatással kapcsolatos feladatokat. Bemhez hasonlóan ő sem tudta kielégítően kezelni az erdélyi nemzetiségi problémákat. Betegeskedett is és Bemmel sem volt jó kapcsolatban, ezért Kossuth a Szemere-kormány alakulásakor felajánlotta neki a közlekedési miniszteri tárcát. A választás nem elsősorban szakmai hozzáértése, hanem politikai megbízhatósága miatt esett rá. Ekkor egyúttal a keszthelyi kerület országgyűlési képviselőjévé is megválasztották.
Miniszterként a katonai szállítások feltételeit – a gőzhajózás és a vasút működését – kellett biztosítania. Igyekezett a megkezdett vasútépítési munkákat folytatni és megtette az első lépéseket az erdélyi vasútvonal kiépítése érdekében is.
A kormány lemondása után csatlakozott Görgey hadseregéhez és a világosi fegyverletétellel esett fogságba. Szeptember 26-án Pesten állították hadbíróság elé. Minden tettéért vállalta a felelősséget. A bíróság kötél általi halálra ítélte. Csány Lászlót négy nappal később végezték ki, mint gróf Batthyány Lajost és az aradi tábornokokat. Az ítéletet október 10-én a pesti Újépület melletti fapiacon hajtották végre. Batthyány Lajos mellett ő volt a legmagasabb rangú polgári vezető, akit a császáriak kivégeztek.
Először Jeszenák Jánost szólította a hóhér. Csány hidegvérrel nézte társa kivégzését. Amikor a tábori pap azt mondta neki, hogy „Öreg úr! Ne nézze, forduljon el” – ő így felelt: „No már miért ne nézném? Hiszen hozzá kell szoknom.”
Utolsó szavai ezek voltak: „Hazámért ezt is szívesen!”
Elrettentésképpen a kivégzés után még fél óráig az akasztófán lógtak a halottak és csak azután vitték egy taligán a kórházba.
Források: Molnár András: Csány László (Rubicon 1999/4/Metapédia
magyartudat.com
Érthetetlen miért merülhetnek feledésbe olyan emberek, akik nem azt érdemlik, miközben sok érdemtelennek örökre fenn marad a neve. Köszönet az írásért!
A képen is látszik, szobra van …… Zalaegerszeg.
Ha nem végzik ki az Aradi 13 után, valóban elfelejtik.
Ellentmondásos politikus volt, tehetségtelen mint szakember,
Kossuth barátságból adott neki íróasztalt.
Végül rosszkor volt rossz helyen, azt már nem úszta meg.
Budapesten viszont egyszerűen letarolták a legnagyobbak szobrait
akik a Parlamentnél, vagy annak közelében voltak.