Ha még nem láttad

Hétfőn életének nyolcvanegyedik évében elhunyt Orosz Pál, a Ferencváros olimpiai bronzérmes, VVK-győztes futballistája, a klub örökös bajnoka.
Orosz Pál 1952-ben lett a zöld-fehérek játékosa, 15 idényt töltött a csapatnál, amellyel ez idő alatt tízszer a dobogó valamelyik fokán végzett: kétszer bajnok, háromszor ezüstérmes, ötször pedig bronzérmes volt. Tagja volt az 1965-ben a döntőben a Juventust legyőzve Vásárvárosok Kupáját nyert alakulatnak.
A válogatottban ott volt az 1960-as római olimpián bronzérmes csapatban, négy évvel később pedig a tokiói játékokon diadalmaskodott együttesben ugyan kerettag volt, de mivel nem lépett pályára, így aranyérmet nem kapott.
A klub honlapja kiemeli, Orosz Pál rendkívüli játékintelligenciával rendelkező labdarúgó volt, akinek kivételes labdaérzéke és rúgótechnikája volt.
Játékos pályafutását követően a klub szakosztályvezetője volt, majd Marokkóban vállalt edzői munkát, az afrikai országban úgy emlékeznek rá, mint a helyi futball egyik legnagyobb megreformálójára. 1973-tól a Testnevelési Főiskola tudományos munkatársa, adjunktusa volt egészen 1986-ig, 1987-től a Sportjáték Tanszéken volt egyetemi docens, majd 1989-től tudományos munkatársként dolgozott.
orosz-pal-ftc2Orosz Pál 1974-ben megkapta az FTC örökös bajnoka címet.

Nyugodj békében Pali bátyánk!

magyartudat.com

One thought on “Elhunyt Orosz Pál, a Ferencváros örökös bajnoka

  1. Legyen könnyű Neki a föld! Ő azon intelligens,megbízható játékosok közé tartozott amelyből most jó lenne legalább egy a Ferencvárosban. Jobban állnánk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás