Pontokban:
1. magyar az, aki magyar módon gondolkodik, és képes a magyar lelkület szerint is elkötelezetten gondolkodni, nem kell feltétlen még magyarul sem tudnia.
Bár az ilyen ritka mint a fehér holló.
2. A történelemben előttük is voltak nem magyar származású magyar lelkületű egyéniségek.
De a többség nem ilyen, és szembe mennek a befogadó néppel. – Lásd pl. a jelenlegi cionista helytartótanácsot.
A szavak kitekerése, átírása nem igazol semmit, bár még csak azt sem mondtam, hogy fontos a genetikai hovatartozás.
Radnótit a saját társai verték a „halálúton”, mert magyarnak vallotta magát, pedig zsidó származású volt. Ennek ellenére a forgatom a verseit.
Minden nép áldozat a világhatalom útvesztőjében.
Ebben a háborúban, a 3. világháborúban a világ népei mind áldozatok, köszönhetően a modern kori capitoliumnak.
3. Összeugratás – na ez folyik már 1948, illetve a rendszerváltásnak nevezett letiprás óta.
4. Nem írtam olyat, hogy Én képviselem a magyarokat, ez félrevezetés, adjuk a szót az ellenfél szájába, akkor igazunk lesz?
A 10 millió csak kb. 9 700 000, és ebből még levonhatjuk a ránk telepítetteket a világ különböző részeiből, akik vagy állampolgársággal, vagy bújtatva a nyakunkon vannak.
És akkor még szó sem volt azokról, akik fajra, nemre, eredetre való tekintet nélkül, identitás hiány miatt csak maximum állampolgárok.
Csak a neoliberálisok hirdetik azt, hogy egy országban élők alkotják a nemzetet.
Ez nem az USA nagyvállalat.
5. Ezért ajánlom önnek, hogy amit felkínált nyugodtan olvasgassa, tanulmányozza.
De ha igazán magyart akar olvasni, akkor inkább kerülje a kijelölt „szagértők” könyveit, mert állításaik zöme hamis.
A kiegyezés után írások, főleg a társadalom tudományok terén gyakran sunnyogó idegenek szájíze szerint íródtak.
De még a reál területen is gyakran hamisak az állítások.
Élő példa az egészségügyi, járványügyi anyagok újraszerkesztése, a vírus fogalmának, a gyógyítási ( inkább gyilkolási) módszereinek átírása, stb.
És minden megmondónak üzenem, hogy ne próbáljanak ledegradálni, az okoskodásaikkal, mert most már elég hosszú tapasztalat áll mögöttem arról, hogy tudjam az ilyenek hova tartoznak.
Megmondom: a magyarság elárulói közé, igazi trójai falovak kerültek.
Ez a cinizmusuk undorító, mint az antimagyar, mainstream média gyilkoló hazugságai.
Nem szeretem a rejtett fenyegetéseket sem, mert a korom eleve megengedi, hogy szabadon nyilatkozzak félelem nélkül.
És a haláltól sem félek, mert ha csak egy támadót megsemmisítettem, az már elégtétel a végső úthoz, és az újrakezdéshez, de ha nem, akkor is szabadon tettem, amit tettem.
A halálnak nevezett állapot a lelkemet nem érinti.
Amúgy csak a test hal meg, a lélek, a szellem nem.
Egyetlen egy magyar sorstársamat sem kértem, hogy azonosuljon velem, a nem magyar pedig nem az én gondom.
Ez az én szabad, szubjektív véleményem, amivel senkinek sem kell azonosulni.
Ezt a megmondók is megtehetnék de helyette inkább próbálnak dehonesztáló, félrevezető véleményeket írni, no nem az adott írásról, hanem olyan hozzászólók írásairól, ami nem felel meg a leigázó hatalom érdekeinek.
Én egy kívül belül szabad Magyarországra vágyom, amely gyakorlatilag már rég megszűnt, és a cionista gyarmatosítással be is tetőződött.
De ettől függetlenül ellenfeleink rémálma a Kerecsen Sólyom még visszatérhet.
Szebb jövőt és szabad Magyarországot a sokat szenvedett magyar nemzetnek.
M. G. Miklós
Radnóti Miklós halála.
A beteg munkaszolgálatosokat – köztük Radnótit – egyetlen győri kórház sem fogadta be.
M.E. honvéd alezredes parancsára, T.A. hadapródőrmester négyfős kerete 1944. novemberben Abda község határában, a Rábca partján lőtte agyon a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt. A negyedik Razglednica sorai „Tarkólövés. – Így végzed hát te is…” az ő végzetét is előrevetítették. Az áldozatokat a Győrhöz közeli Abda község határában tömegsírba temették.
Magyarán, Radnótit magyar fasiszták gyilkolták meg. Semmi újat nem írtam, köztudott ….
Munkaszolgálatos.
Azok a magyarok, aki vagy származásuk miatt, vagy írói tevékenységük
miatt fegyvertelenül kiküldték a frontra is (Don – kanyar), a biztos pusztulásba.
Az angolok által nyakunkba telepített Horthy Miklós alatt kezdődött el a magyarok
szétválasztása, összeugrasztása törvény szinten, egyedülállóan Európában.
Zsidó származású íróink pl Gárdonyi Géza, vagy Moldova György,
de nyilván sok van, nem származás alapján tartjuk nyilván a hazai klasszikusokat.
A származás, hit, pártállás is minden magyar ember magánügyei.
(ha egyszer mentálisan problémás leszek, én biztos nem fogok kinyilatkozni sehol)
Magyartudat, független közéleti magazin. Ez a portál címe Miklós.
Hogy kiemelte a „halál” ügyeit, ez azt jelenti,
hogy egyedülállóan csak maga ért ehhez is, 🙂
így tájékoztatja a Nagyérdeműt kiabálva (vastag nagy betűk),
hogy hallgassa már meg valaki végre az istenszerelmére.
Emlékeztet a My Fair Lady Eliza apjára (Stanley Holloway).
De ez jelenti a kettős fedezéket is, vélt félelmében ez a pajzsa.
A hölgyek jól ismerik azt a stílust, amikor a férfiember emígyen szóla:
„Bözsike drága legyen az enyém, oly rövid az élet” 🙂
A félelem mindig az ismeretlen miatt van, ami olykor szorongássá fajulhat.
Ha közel megyünk a jelenséghez megismerve azt, a félelem megszűnik.
De a halált inkább kerülném, amíg csak lehet, biztos Miki is így van ezzel,
kötve hiszem, hogy ért hozzá, az emberiség legnagyobb örök problémájához.
” Csak az a vég ! – Csak csak tudnám feledni ! -”
Madács Imre: Az ember tragédiája, xv. szín, Ádám ..
Javítás, helyesen:
” Csak az a vég ! – Csak azt tudnám feledni ! -”
Madács Imre: Az ember tragédiája, xv. szín, Ádám ..
Krokodil igazságok?
Ez itt megint egy mellébeszélés. mondhatnám azt, hogy pszichológiai nyomás.
Tipikus jellemző fajtabeli nyomás.
Nem a meggyilkolása körülményeiről írtam, hanem a saját fajtája szolidaritásáról írtam, ami még érthető is lenne, mert ilyen állapotban a tudat beszűkül, de ez a tudálékos semmit sem érő beszólás már igazán nem.
Radnóti származása pedig itt nem volt elhanyagolható.
A zsidók pedig nagyon is számontartják a származást, csak figyelni kell. De Önöknek a két megmondónak ezt tudnia kell.
Amikor a fiam jelentkezett egy cégnél munkára, az első kérdés az volt, ( Áron volt a neve) te zsidó vagy? – válasz nem. – nem is kapta meg az állást, de talán jobban is járt.
Az pedig, hogy a származás nem számít, az itteni piszkálódó megjegyzéseikből egyértelműen igazolódni látszik, hogy bizony számít.
A származás ha nem számítana, akkor a szemita propaganda sem élne vele.
Márpedig annyira számít, amennyire a nem zsidókat nem tekintik embernek – hiszen Rothschild família szerint is csak jószágok.
Gárdonyival sincs semmi bajom ( Ziegler Géza), annak ellenére, hogy tudtam a származásáról, sőt mondhatom az életrajzi ismerete alapján Ő lélekben magyar volt.
Elég számottevő zsidó származásúval dolgoztam együtt, amíg nem próbálta tudatosítani bennem, hogy Ő kiválasztott ,és milyen szörnyen elnyomott, ez nem érdekelt. De ha ez bekövetkezett kizártam az emberi kapcsolatomból, maradt csak a kollegiális viszony, de harag nem lett, csak egy csatorna bezárult.
Most arra játszanak, hogy elmenekülök innen. Ez egy módszer az ilyen nemzeti érzelmű oldalak lejáratására. De ha ezért távoznék, akkor mennyire is lennék magyar? – Talán annyira sem mint a TV csatornák libsi celebjei.
Szabadnak születtünk, és nem a halál veszi el azt, hanem ha megtörik a derekunk a leigázóink, és fogdmegjeik előtt.
És hogy is van a mi számít , mi nem? – gondolom tudják ki Ő _ Yuval Noah Harari – Talán azt is tudják ki az a Klaus Schwab, és talán még ismerik a kettőjük között lévő politikai kapcsolatot, no meg talán elképzelésüket arról, hogyan képzelik el Mengele módon az emberiség ritkítását. Talán még könyvet is olvastak tőlük.
Na ezen kellene szórakozniuk, mert a népek és zsidók irtását már nem lehet a gójokra fogni.
Talán olyan személyről is halottak, mint Vera Sharav, egy egyszerű holokausztot átélt zsidó asszony, aki rámutatott arra, kik a felelősök a holokausztért.
Egy video – https://orvosokatisztanlatasert.hu/?s=Vera+Sharav – máshol is megtalálható.
Hát nem érdekes, a Wall Street bankárjait vádolta, akikről nem lehet azt mondani, hogy gójok.
Szálljanak már magukba, mert ezek a pszichopaták kiirtják a fehéreket, a zsidók zömét, és mindenkit akit feleslegesnek tartanak, és azokat is akik azt hiszik, hogy származásuk miatt megúszhatják. N em lesz hova menni segítségért és kárpótlásért, és ráfogni a bűnöket egész nemzetekre. A 2. világháborúban kb. 100 millió ember pusztult el. Ez így együtt volt egy genocídium, melyben a magyarok elveszítették fiatal és életerős férfiak javát, melyet pedig az USA nagyvállalat zsidó bankárai irányítottak, akkor most azt kellene mondani, hogy a zsidó nép gyilkolta önmagát és a 100 millió embert, és a magyarokat, persze hogy nem. A népeket mindig is megvezették, ahogy most is. Ilyen az Ukrajnai NATO – orosz háború is. És ennek a vége már nem 100 millió emberáldozata lehet, hanem az egész emberiség. Fel kellene ébredniük, mert nem veszik észre, hogy bilibe lóg a kezük.
De tudom, hogy képtelenek rá, de akkor ne provokáljanak, mert olyan fajta vagyok minél jobban ütnek, annál kitartóbb leszek. Apám kibírta Szibériát, ezt elviselni csak játék. És ahogy öregszem, ez az állapot már csak keményedni fog, ami elkísér a sírig.
És még utoljára, és halott fiam emlékére:
És a pszichologiával se játszadozzanak, mert nem értenek hozzá.
Szárnyaljon a Turul madár az igazi ősi nagy magyar hazában.
Minden magyarok ősi szimbóluma, mely nem sas, és a nyugat által kitalált egyéb hazugság, hanem a kerecsen sólyom. Természetesen a megmondó oldalak, a hivatásos megélhetési áltudósok ezt keményen tagadják. Na már ez is elég az igazolására.
Paul McCartney 80 éves, John Lennonnal versengve írták dalaikat a Beatlesben
Szegedi Dezső színművész csak 69, és most hogy leérettségizett
felvették az egyetemre. (sírás-kesergés helyett)
(a cím) www,boon,hu/helyi-eletstilus/2021/07/szegedi-dezso-69-evesen-lett-golya
Hát vannak későn érők. De ezt példának felhozni szánalmas dolog.
A pop zenéért meg sohasem rajongtam.
Nem „szánalmas” ha valaki folyamatosan tanul, inkább példaértékű.
A „popkultúra” ma már szintén egyetemi tantárgy,
A Beatles -ről egy használható könyv van,
Hunter Davies: „Beatles” – The Authorised Biography, persze angol,
(Ungváry Tamás is ezt használta anno),
A rádióhullámokkal foglalkozik a Mikrohullámú Tanszék,
a felhőkkel pedig a légkör fizika … és így tovább.
Szintén egyetemi tantárgy
az álhír, az összeesküvés elméletek terjesztés lélektana a médiákban.
A „cáfolat”.
Az épületes marhaságok (összeesküvés elméletek) gyorsan átláthatóak egy
irományban, azt „cáfolni” nem szükséges, azt rá kell hagyni a „szerzőre” 🙂
Vannak egyetemek, ahol az oktatónak kötelessége azonnal reagálni
a hallgató bármely kérdésére, akár ostobaság, akár nem, de nem
tartozik az előadás tárgyköréhez. Az oktató reflexén múlik a gyors,
ügyes válasz, és mehet tovább a meló.
Előfordul néha olyan hallgató, akinek hobbija a munka rendszeres
megállítása, így befékezve az évfolyam normális tanmenetét.
Ezen hallgató összes zh -ja érdekes módon zéró lesz, így még
csak vizsgázni sem mehet, nem kap sem rektori, sem jóisteni stb engedélyt,
azonnal kibukik. (de ez itt nem az egyetem)