Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Már egy 2005-ös kongresszusi állásfoglalás is gyors, méltányos restitúciót sürgetett Romániától az összes vallási közösség ügyében.
Mély aggodalmának adott hangot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciója ügyében folytatott romániai eljárás miatt az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ).

A szervezet alaptalannak és otrombának minősítette a Markó Attila volt államtitkár, valamint a Silviu Vlim és a Marosán Tamás elleni eljárást, amelynek célja az AMSZ megítélése szerint az, hogy tovább akadályozza és visszafordítsa az egyházi ingatlanok törvényes visszaszolgáltatásának folyamatát.

Az AMSZ reményét fejezte ki, hogy a bukaresti amerikai nagykövetség megfigyelő szerepe és az aggodalom nyilvános kifejezése üdvös hatással lesz és előmozdítja majd a tisztességes és gyors restitúciót, azt, hogy Románia betartsa az erre vonatkozó törvényeket, s egyúttal azt is, hogy az alpereseknek a bírósági eljárások előírásainak tiszteletben tartásával szolgáltassanak igazságot.

A szövetség emlékeztetett rá, hogy a magyar történelmi egyházaknak a második világháború után a kommunista román állam által törvénytelenül lefoglalt ingatlanjainak egyre lassuló visszaszolgáltatása 2005-ben arra indította Tom Lantost, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának néhai elnökét, hogy kezdeményezője legyen egy határozatnak. A kongresszusi állásfoglalás gyors, méltányos restitúciót sürgetett Romániától az összes vallási közösség ügyében.

Az AMSZ közleménye kitért arra, hogy a sepsiszentgyörgyi kollégium ügyében három alperest június 29-én, első fokon (Vlim esetében felfüggesztett) szabadságvesztésre, a református egyházat pénzbírságra ítélték, az ingatlant pedig visszaállamosították.

Az AMSZ rámutatott: a magyar közösség ezt az ügyet, jogosan, nemcsak restitúciós ügynek tekinti, hanem egyúttal a közösség ellen irányuló eljárásnak, valamint az intolerancia és a diszkrimináció megnyilvánulásának is. Minimum a jogállamiság és a nyugati értékek és normák megsértésének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás