Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Három környezetvédő szervezet közös közleményben tiltakozik az ellen, hogy a temesvári regionális környezetvédelmi ügynökség értesülésük szerint kiadta az engedélyt a Déva melletti Felsőcsertésre (Certej) tervezett, cián-technológiájú aranybánya megnyitására, közölte az Agerpres hírügynökség.

Az erdélyi Érchegységben, a Dévához közeli Felsőcsertésen, a kanadai Eldorado Gold Corporation (EGC) készül aranybányát nyitni, amelynél a verespataki projekthez hasonlóan, nagy mennyiségű cián felhasználásával mosnák ki az aranyat az ércből.

A Független Környezetfejlesztési Központ, a verespataki Alburnus Maior Egyesület és a Re.Generation Egyesület az ellen tiltakozik, hogy tudomásuk szerint a cég kárrendezési biztosítékok nélkül kapott július ötödikén környezetvédelmi engedélyt, az állammal kötött koncessziós szerződése pedig – a verespatakihoz hasonlóan – titkos.

A környezetvédő szervezetek közleménye szerint a felsőcsertési bányaprojekt 456 hektáros terület foglalna el, 45 millió tonna ércet zúznának össze, hogy abból 16 éven keresztül, évi 1653 tonna nátrium-cianid felhasználásával összesen mintegy 80 tonna aranyat mossanak ki. A verespataki tervekhez hasonlóan a cianidos, nehézfémekben gazdag zagyot egy 63 hektáros, nyílt ülepítőben tárolnák.

A környezetvédők azt is nehezményezik, hogy a temesvári regionális környezetvédelmi ügynökség a EGC-nek kiállított engedélyben állítólag jóváhagyta több mint száz hektár védett erdő kivágását és csaknem 30 millió köbméter víz kiszivattyúzását a Marosból.

Rovana Plumb, Románia környezetvédelmi és erdészeti minisztere hétfőn az ügy sürgős kivizsgálására szólította fel a környezetvédelmi őrség és a környezetvédelmi ügynökség országos szerveit, „tekintettel arra, hogy országos jelentőségű projektektről van szó”. A szaktárca közleménye szerint, amennyiben kiderül, hogy a temesvári regionális ügynökség a felsőcsertési bányaprojekt engedélyezésénél nem tartotta be a hatályos jogszabályokat, visszavonják az engedélyt.

MTI/erdely.ma/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás