Tőkés László EP-képviselő megbüntetését kérte Martin Schulztól, az Európai Parlament (EP) elnökétől Corina Cretu román szociáldemokrata EP-képviselő – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
Cretu, a Szocialisták és Demokraták (S&D) képviselőcsoportjának egyik alelnöke a levélben úgy vélekedett, hogy Tőkés László az európai alapértékeket és a tagállamok együttműködését sértő nézetek terjesztésére használja EP-képviselői státusát, „nacionalista és revizionista” megnyilatkozásai ártanak az Európai Parlament megítélésének. Ennek alapján Tőkés megbüntetésének fontolóra vételét kérte Schultztól.
„Magyar protektorátus nyilvános igénylése a román állam egy része fölé az egyik leglényegesebb tünete a szélsőséges, etnicista és revizionista álláspontok térhódításának” – írta levelében a szociáldemokrata EP-képviselő.
(MTI)
magyartudat.com
Corina Cretu jobb lesz, ha szabadidejében a Trianont megelőző és azt követő időszakot tanulmányozza és bocsánatot kér nemcsak Tőkés Lászlótól, hanem az egész magyarságtól. Érthetetlen például, hogy még senki nem kért kárpótlást a Budapestig vonult kikent, kifestett, női, csipkés alsóneműben lopkodott román katonáktól(?) illetve leszármazottaiktól.