Ha még nem láttad

 

 

 

 

 

 

 

 

Az újjászervezett hivatásos katasztrófavédelem mintegy 700 önkéntese tett esküt szombaton Hajdú-Bihar megyében – közölte Bakondi György tűzoltó altábornagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató Debrecenben sajtótájékoztatón.

Debrecenben a Hortobágy mentőcsoport 53 tagja, valamint a katasztrófavédelem 350 önkéntese, illetve kötelezettje, Berettyóújfaluban, Hajdúnánáson és Püspökladányban pedig 100-100 önkéntes tette le a polgári védelmi esküt.
„Hajdú-Biharban is felállunk a gátra” – jellemezte a helyi önkéntes polgári védelmi alakulat megalakulását Rácz Róbert kormánymegbízott.
Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere köszönetet mondott mindazoknak, akik tényleges önkéntesként vesznek részt a katasztrófavédelmi törvényben előírt polgári védelmi kötelezettség teljesítésében.
Bakondi György a debreceni eskütételt megelőző sajtótájékoztatón elmondta: országosan már 12 önkéntes mentőszervezet alakult meg, amelyekben speciális képzettségű – búvár, alpinista, barlangi és hegyi mentő – önkéntesek látnak el védelmi feladatokat veszélyhelyzet idején.
„Szakértelem és irányíthatóság” a legfontosabb jellemzői ezeknek a mentőalakulatoknak, amelyek a nemzeti minősítést megszerezve az ország egész területén bevethetőek – tette hozzá az altábornagy.
Elmondta azt is, hogy országosan a köteles és önkéntes polgári védelmi szervezetbe beosztottak létszáma több mint 100 ezer fő.
Kovács Ferenc tűzoltó ezredes, hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgató hozzátette: a megyében jelenleg hétszázan tesznek esküt, de a jövőben hétezerre nő az önkéntesek, illetve a védelemre kötelezettek száma. (A polgári védelmi kötelezettség – a katasztrófavédelmi törvényben meghatározott számos mentességtől eltekintve – Magyarországon minden olyan 18. életévét betöltött személyt érint, aki még nem érte el a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárt.)
Rácz Róbert országgyűlési képviselő (Fidesz), hajdú-bihari kormánymegbízott, a helyi védelmi bizottság elnöke szerint a katasztrófavédelmi szervezet újjászervezésével operatívabbá vált az irányítási struktúra.
„Ha baj van, van technika, rend és hadra fogható ember” – jegyezte meg a politikus.
Kósa Lajos hozzáfűzte: örömmel támogatták, hogy a tűzoltóság irányítása kerüljön el az önkormányzatoktól. Szavai szerint egyetértettek azzal, hogy csökkenjen a polgármesterek egyszemélyes vezető szerepe, ugyanis „a polgármesterek nem tudnak tüzet oltani”.
Az új törvény szerint ha baj van, azonnal lehet mozgósítani az embereket, míg korábban 10 százalékuk törvényesen tudott kibújni a mozgósítás alól – fejtegette Kósa Lajos hozzátéve: a politika azonban nem vonulhat ki teljesen erről a területről. Meg kell ugyanis találni az egyensúlyt az ésszerű megelőzés, védelem és a hatósági szabályozás között.
Példaként említette, hogy miközben javult a társasházak tűzbiztonsága, ezzel együtt 15 százalékkal növekedtek az építési költségek. „Ebben kell az egyensúlyt megtalálni” – fűzte hozzá Debrecen polgármestere.
A debreceni polgári védelmi önkéntesek és a Hortobágy mentőcsoport tagjai a város főterén, a Református Nagytemplom előtt tették le az esküt.
Az ünnepségen Bakondi György zászlót adományozott a Hortobágy mentőcsoportnak.

MTI/magyartudat.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás