Észak-koreai műholdfellövés – Peking sajnálja és visszafogottságra int

 

 

 

 

 

 

 

 

A kínai külügyminisztérium szóvivője higgadtságra, valamint óvatos és visszafogott reakcióra intette az érintetteket szerdán, az észak-koreai sikeres műholdfellövést követően.

Hung Lej sajnálatának adott hangot a szerdai phenjani lépés kapcsán, s az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) határozatainak betartására szólította fel a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot (KNDK).
Az állami hírügynökség friss kommentárja arra helyezi a hangsúlyt, hogy Phenjannak be kell tartania az ENSZ BT vonatkozó határozatait, így azt is, amely követelte, hogy ne használjon ballisztikus rakétatechnológiát, s ezzel kapcsolatos programjának leállítására kötelezte az országot.
A Hszinhua szerint Kína szomszédját ugyan megilleti a világűr békés használatának joga, de a legutóbbi műholdfellövést Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok is ballisztikus rakétával való kísérletezésnek tekintette. Mindez Észak-Korea és az említett országok közötti “veszélyes” bizalomhiányra utal – állapítja meg a kommentár.
A szerző úgy véli, a felfokozott helyzetben minden érintett félnek hideg fejjel tartózkodnia kell attól, hogy “olajat öntsön a tűzre”, megelőzve ezzel, hogy a fejlemények ellenőrizhetetlenné váljanak.
“A harcias retorika és gesztusok helyett konkrét lépésekre van szükség, amelyekkel kialakítható a párbeszéd légköre”, mielőbb tárgyalóasztalhoz kell ülni, így vissza lehet állítani a félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú egyeztetéseket.
“A nemzetközi kapcsolatokban, csakúgy mint az életben, a legkönnyebb úgy ellenséggé tenni valakit, hogy akként kezeljük” – állapítja még meg a Hszinhua, hozzátéve, hogy ugyanez a módja a barátságok kialakításának is.

MTI/magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás