KMS- Eszék-Baranya megye Kelet-Horvátország egyik megyéje, ahol a magyar kisebbségi önkormányzat karácsonyi ajándékkal lepte meg a megye magyarul tanuló diákjait.

A tanulók az édességcsomagok mellett egy-egy egyedi tervezésű füzetet is kaptak, melyek külön erre a célra készültek.

Eszék-Baranya megye magyar kisebbségi önkormányzata egyebek mellett mindig fontosnak tartotta a horvátországi magyar oktatást és az anyanyelven való tanulás támogatását.

Ezzel összhangban a testület idén úgy döntött, hogy megajándékozza a megye azon általános iskolás diákjait karácsonyra, akik valamilyen formában magyar nyelven tanulnak.

Az ajándék egy olyan füzetet is tartalmazott, mely erre a célra készült: borítóján magyar költők, illetve magyar rajzfilmhősök láthatók.

Közösségünk jövője nagymértékben függ az anyanyelvi oktatástól, ezért kisebbségi önkormányzatunk számára a magyar nyelvű oktatás egyértelműen prioritást élvez.

Úgy gondoltuk, hogy éppen ezért idén igyekszünk megjutalmazni valamilyen módon azokat a diákokat, akik a megye területén valamilyen formában magyarul tanulnak – mondta Matijević Olivér, az Eszék-Baranya megyei magyar kisebbségi önkormányzat elnöke, és azt is, hogy a napokban több mint 600 csomagot osztottak ki.

A járványhelyzet miatt a csomagokat az intézmények igazgatói vették át, akik majd kiosztják azokat a diákok között.

Nagyon fontosnak tartottuk, hogy ajándékunk ne csak a magyar iskolákba jusson el, hanem olyan helyekre is, ahol már magyar nyelvű oktatás nincs, de úgynevezett anyanyelvápolás még folyik, hiszen számunkra ezek a diákok is fontosak.

Így az eszéki magyar iskolaközpont, a laskói és a vörösmarti iskola mellett még 13 tanintézményt kerestünk fel és adtuk át ezeknek is a csomagokat – mondta Munk Erik, az Eszék-Baranya megyei magyar kisebbségi önkormányzat alelnöke.

Magyar Tudat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás